2024.04.30. 13:46
Élettel telik meg a kastélypark Fehérvárcsurgón
A Károlyi-kastély kertjében gyerekzsivaj száll majd szombaton az itt-ott új ültetésű, de sok helyen évszázados fa között ám. Az egész délutánt kitöltő eseményen lesz még íjászat, pónisimogató, sőt, traktorbemutató is.
Fotó: FMH-archív (Pesti Tamás)
A helyi önkormányzat gyermekmajálist szervezett az előttünk álló hétvégére. Május 4-én, a kastély kertjében, pontosabban a Károlyi József Tagiskola udvarán csak olyan dolgok lesznek, amit a gyerekek szeretnek. Az menüben olyan lehetőségek szerepelnek majd, mint a palacsinta, a popcorn, a vattacukor és az elmaradhatatlan fagyi.
Délután kettőre érkezik a bohóc, aki a Légből kapott csodák című műsorával kápráztatja el a gyerekeket, majd egy órával később kezdődik a pónisimogató, illetve egy lógondozással kapcsolatos előadás. De lesz még, többek között íjászat, hajfonás, traktorbemutató, buborékgép, sőt interaktív foglalkozás is, nulla éves kortól.
A DOG Plus kutyás ügyességi bemutató 16 órakor kezdődik, míg Tamás Éva 17 órakor hallható, Ébredezés című koncertje zárja a sort és a napot.