Április 16-án ölték meg Rózsa Flores Eduardót és barátait

Tizenöt évvel ezelőtt, 2009. április 16-án kommandósok a bolíviai Santa Cruzban agyonlőttek három férfit: a magyar-bolíviai-horvát állampolgárságú Eduardo Rózsa Flores-t, az erdélyi származású Magyarosi Árpádot és az ír Mi­chael Martin Dwyert. A szintén székely magyar Tóásó Előd és a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadics túlélte a leszámolást, ám terrorizmus vádjával börtönbe csukta őket az akkori elnök, Evo Morales rezsimje. Előd szári nővére, Edit évekig küzdött testvére szabadon bocsátásáért, amire csak 2015-ben kerülhetett sor: a Baptista Szeretetszolgálat kalandos körülmények között juttatta haza. Ma már – pedig itthon is akadtak bőven károgók – minden kétséget kizáróan bebizonyosodott ártatlansága és a tizenöt évvel ezelőtti véres leszámolás törvénytelensége.

Évekig tartott a találgatás, hogy Eduardónak és barátainak miért kellett meghalniuk. A különböző – összeesküvés-elméleteket sem nélkülöző – variációk közül ennyi idő után is csak annyi látszik bizonyosnak, hogy Morales elnök az állítólagos „külföldi terrorista sejt” felszámolását ürügyként használta fel arra, hogy kiiktassa politikai ellenfeleit.

Eduardo Rózsa Flores 1960-ban született Bolíviában Rózsa György magyar festőművész és Nelly Flores katalán tanárnő gyermekeként. Kommunista meggyőződésű apja többször börtönbe került, aztán a család 1972-ben Chilébe költözött, ahol az apa Allende művészeti tanácsadója lett, ezért Pinochet hatalomátvétele után Svédországba, majd 1975-ben Magyarországra települtek. Budapesten Edut beszervezte a katonai elhárítás, és mivel anyanyelvi szinten beszélt spanyolul, határőr katonaként ő fogadta Ferihegyen az érkező Carlost, a terroristát.  

Idővel kiábrándult a baloldali eszmékből. Ennek az útnak első állomása volt, amikor a barcelonai La Vanguardia tudósítójaként Sütő Andrással készített interjút Erdélyben és a zöld határon át úgy kellett visszaszöknie Magyarországra. Aztán 1991-ben látta, ahogy Albániában ledöntik Enver Hodzsa szobrát. Végül otthagyta az újságírást és Kelet-Szlavóniában már vörös csillagot viselő jugoszláv csetnikekre lőtt. Miután egy rohamosztag parancsnokaként megsebesült, horvát állampolgárságot kapott, ezredesi rendfokozattal leszerelték és hazaköltözött Budapestre. Mocskos háború címmel megírta háborús élményeit, majd egy különleges tudósítói csoport tagjaként már újságíróként  (gyaníthatóan más, titkos feladatokkal is ellátva) járt vissza a balkáni helyszínekre. Idővel Fekete Ibolya Chico című filmjében maga játszotta el a róla mintázott szerepet, rendszeresen publikált, versesköteteket jelentetett meg, áttért az iszlámra, a Magyar Iszlám Közösség alelnökeként tevékenykedett. Aztán jött a bolíviai utazás, amely végül a vesztét okozta.