Arcanum

2024.02.27. 19:00

Fejér évfordulós emlékei

Horváth-Buthy Lilla

Fagykárok a megyei utakon 

Az üzemmérnökség közölte, „hogy az átlagosnál keményebb idei tél jelentős károkat okozott a megye útjain. Az újra megfagyott hólé sok helyütt megrepesztette, feltöredezte az útburkolatot. Az így keletkezett ütőkátyúk feltöltését az üzemmérnökség a múlt heti csapadékos időjárás előtt, szárazabb időben már megkezdte. E munkát a csapadékos zóna elvonulta után folytatják. Az idén télen ismétlődő szélviharok sok útjelző táblát megrongáltak. Az útjelző táblák helyreállítását folyamatosan végzi az üzemmérnökség. Az idénynek megfelelően, fagondozási munkák folynak az utak mentén. A gallyakat mindenütt eltávolítják, ahol útjelző táblát takarnak” – írta a hírlap 1984-ben. 

Bűnrossz versek antológiája 

„Akiket régóta irritál a Szép versek évenkénti megdicsőülése, azok elégtétellel vehették tudomásul: tavaly év végén megjelent az ellenoldal, a lírai botránykő, a Bűnrossz versek antol góiája. Alcíme se rossz: Ezredvégi magyar pantheon. Nem véletlenül – ahogy az ismert szlogen mondja –, hisz a kötet a Kassák Kiadó pályázatának jóvoltából jött létre, meglehetős hírverés nyomán. Úgy látszik, ma már semmi sem szent, ilyen hajmeresztő vállalkozással is be lehet törni a Parnasszus babérligeteibe… A felhívás nyomán írók­költők, fiatalok és öregek, ismertek és ismeretlenek mind­mind tollat (írógépet, szövegszerkesztőt) ragadtak, hogy beszálljanak a nemes (pardon, nemtelen) versengésbe. S kitört a fűzfapoétás láz: áradtak a kéziratok, rosszabbnál rosszabbak, a szerkesztők (a zsűri) alig győzték olvasni, s lábjegyzetelni az antilírai hevület termékeit. Olvasó, láss csudát: az elbírálás időben megtörtént, s a kötet a terveknek megfelelően (meglehetős ízléses külsővel) napvilágot látott.” – ütötte fel a hosszabb írást Péntek Imre 1994-ben. A zárás pedig így „szólt”: „Végül (szerényen) megemlítjük, hogy megyénket alkotó is képviseli a jeles csapatban; az egyik jómagam volnék egy rég elfeledett csapnivalóan rossz verssel, a másik irodalmi életecskénk doyenje, Kemény Dezső, akinek még mindig van energiája efféle bolondozásra.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában