A két szerzetes költő viszonya Fehérvárhoz

A székesfehérvári gimnáziumban akkoriban tanított néhány szerzetes tanár, és közülük Virág Benedek és Ányos Pál jeleskedett elsősorban, már ami az irodalmat illeti. Olyan szellemiséget teremtettek meg, amelynek hatása nem sokkal később az itt tanuló ifjú Vörösmarty Mihály pályáját és szellemiségét is befolyásolta. Virág Benedek 1754 és 1830, Ányos Pál pedig 1756 és 1784 között élt. A pálos szerzetes Virág 1781-es felszentelését követően tanított az itteni gimnáziumban, az ugyancsak pálos Ányost 1782-ben helyezték ide tanítani. Két külön egyéniség volt, és ez vonatkozik lírai alkotásaikra is. 
 

Korábban, még a márianosztrai rendházban kerültek kapcsolatba egymással, aztán Fehérváron találkoztak újra. Ányos már itt sokat betegeskedett, és nem sokkal később, 28 éves korában Veszprémben halt meg. Közülük Virág Benedek az ismertebb költő, és Kosztolányi Dezső verse, az Ének Virág Benedekről is őrzi az emlékét. A klasszicista líra élvonalához sorolhatjuk életművét, nem véletlenül nevezték a „magyar Horác”-nak, jelezvén, hogy ebben az időben az számított igazi mesternek, aki járatos volt az ókori irodalomban. Feladatának tartotta, hogy az antik költészet terjedjen hazánkban is. Az irodalomtörténet szerint Berzsenyi Dániel előtt ő a magyar ódaköltészet kiemelkedő alakja. Így hát az sem véletlen, hogy érzelem- és gondolatvilágának része a hazafiasság, miként ezt láthatjuk A székesfejérvári nemességhez, mikor a magyar korona őrzésére menne 1790. ápr. 14. című művében is. 
A befejező sorok így hangoznak: „…S kérjük ismét őket, hogy hazánk kincsére / Vigyázzanak, s ebben a nemzet ügyére. / Szent foglalatosság a haza dolgában / Lenni, s fáradozni boldogításában. / Oh, jó hazafiak, bizonyos helyetek / Az égben, hol fel van jegyezve nevetek. / Ottan – általkelvén e tenger habjain – / Meg fogtok nyugodni dicsőség karjain.” Már jelzett 1915-ös versében Kosztolányi a „szent Öreget” idézi meg, aki „lúdtollal körmölt magyar éneket”, s aki „ráncos kezű és prédikáló bölcs volt…” A huszadik századi költő utód szinte teljes azonosulással énekel nagy elődjéről, ezzel is jelezvén a magyar irodalom és költészet folytonosságát. Ám szól egy fontos mű a két kortárs költő kapcsolatáról is: Virág Benedek költeménye, az Ányos Pálnak emlékezete, 1798. A fiatalabb és nagyon korán elhunyt poétát így idézi meg: „Hát téged látlak? lelkemnek más fele, téged / Hazádnak áldott gyermeke! / Üdvöz légy, te magyar Helikonnak dísze, dicsőült / Árnyék, barátság angyala!…” Szépséges baráti sorok ezek, kiemelvén a másik költő nagyságát és értékeit. Ahogy Lauschmann Gyula írta 1905-ös, Virág Benedek és Ányos Pál viszonya Székesfehérvárhoz című művében: 
„…A lélek tiszta érzésének, felmagasztosult vonzódásának megnyilatkozása gyanánt tekinthetjük Virág Benedek egyik legszebb versét, melyet költő- és szerzetestársának, egyúttal mesterének emlékére írt…” 
 

S bár hatottak egymásra, Ányos Pál költészete mégis különbözik Virág Benedek poézisétől. Nála sokkal inkább a szentimentalizmus jegyeit fedezhetjük föl, és ebben a tekintetben a közeli romantika egyik előfutárának tekinthető. Újszerű érzékenységet mutató versei új hangot jelentettek ezen a rövid pályán. Életében már elismert költő volt annak ellenére, hogy elszórtan jelentek meg művei. Ahogy a már idézett Lauschmann Gyula írja: „…A papi működés irodalmán kívül a vallásos költészet terén is gyönyörű, lélekből jövő és lélekhez szóló műveket alkotott falaink között…” Ha csak néhány versének címét idézzük, már akkor is érzékelhetjük ama bizonyos újszerű érzékenységének jeleit: Ájtatos ének, Egy boldogtalannak panasszai a ha­la­vány holdnál. Nyilvánvaló, hogy az önéletrajzi elemek, a nehéz sors, a betegség is ott van verseinek hátterében, hiszen a boldogtalanság és a magányosság élményvilága igencsak meghatározó az ő esetében. Az istenhit ugyanakkor fontos támaszt jelentett neki, és mindez látszik verssoraiban is. Pl. így: „…Áldassál egy Istenség, / Ki három vagy személyedben, / Tied minden dicsőség / E roppant teremtésedben. / Tisztelvén szenteidet, / Nyerjük el kegyelmidet” (Ájtatos ének). 
 

Nagy újdonság az is, hogy nála jelenik meg először a magyar lírában a mai értelemben vett látomásos hang, arról nem is szólva, hogy ihletett költészete okán Csokonai Vitéz Mihály elődjét láthatjuk benne. A már jelzett „panaszos” versének nyitóképe mindenképpen ilyen irányokat mutat, hogy aztán a végkifejlet így szóljon: „…Talán majd valaki jön sírom szélyére, / Szakasztván egy darab fátyolt keresztjére, / Reáemlékezik barátja szívére, / Egy könyvet gördítvén hideg tetemére.” S miként már szó esett róla, ez a barát Virág Benedek személyében valóban megjelent. 
 

Ajánló bibliográfia: Fe­jér megyei irodalmi emlékfal. Szerkesztette: L. Simon László. Velence-tavi Kistérségért Alapítvány, 2014. Lauschmann Gyula: Virág Benedek és Ányos Pál viszonya Székesfehérvárhoz.