Idén január elsején átadta a stafétát

2024.01.08. 20:04

Évtizedek a fogyasztóvédelemben: a békéltető továbblép

Évtizedeken át volt a tagja s nyolc éven át vezette a Fejér megyei Békéltető Testületet Vári-Kovács József ügyvéd, aki idén január elsején átadta a stafétát. Mint mondja, „nyugdíjasabb”, mint eddig, mégis még nagyon sok terve van.

S. Töttő Rita

Fotó: archív (Koppán Viktor)

A békéltető testületeket a fogyasztóvédelmi törvény hozta létre 1998. január 1-jén. Ebben az időben még regionálisan működött, majd megyékre bontották az ellátási területét – emlékezett vissza a kezdetekre Vári-Kovács József, aki a 2000-es évek elején lett az intézmény elnök helyettese, nyolc éve pedig elnökké választották. A legutóbbi választáson azonban már nem indult, munkáját átadta Csapó Csilla ügyvédnek. A feol.hu-nak arról mesélt, milyen változásokat tapasztalt az elmúlt évtizedekben a fogyasztóvédelem és a békéltető testület életében. 

- Az évtizedek alatt természetszerűleg sokat változtak az ügyek témái. Míg kezdetekkor a helyszínen, üzletekben, műhelyekben kötött szerződésekkel kapcsolatosan kerestek meg bennünket többen, addig mostanra az e-kereskedelem irányába fordultak az ügyek. Ami azonban azóta sem változott, az a lábbelik meghibásodásával kapcsolatos panaszok száma – árulja el a volt elnök. -  Ez a téma kezdettől fogva nagy számban jelen van a békéltető testület munkájában. Az elektronika térnyerésével pedig megnőtt a mobiloktól az irodai berendezéseken át a háztartási eszközökig mindenféle eszközzel kapcsolatos panaszok száma. Ezek mellé felzárkózott egy harmadik ügytípus is: megjelentek az energiafelhasználással kapcsolatos viták, ezen belül is a napelemekre vonatkozó panaszok. 

A békéltető testület eljárásmódja radikálisan nem változott az évtizedek alatt - egészen az idei évig, teszi hozzá Vári-Kovács József, aki, mint mondja, a jogszabály által megszabott döntésformákat alkalmazhatta az eljárások alkalmával. A testület ugyanis érdemi döntésként hozhatott ajánlást, kötelezést tartalmazó és egyességet jóváhagyó határozatot- később pedig elutasíthatott is. A 2024-es változás azonban már jelentős: a kérelem megalapozottsága esetén vállalkozói alávetési nyilatkozat hiányában 200 ezer forint ügyérték alatt kötelezést is hozhat a békéltető testület, amely egyenértékű a bírósági ítélettel. – Azt szoktam mondani, a békéltető testület félúton van a mediációs szervezetek és a bíróságok között, ám mostanra tettünk egy lépést a bírósági rendszerek irányába. 

A testületi munka próbaköve, hogy mennyire ismert és mennyire szívesen fordulnak hozzá – vélekedik Vári-Kovács József. - A működésem során évente kb. 400 ügyet tárgyaltunk és zártunk le. Ez idő alatt jelentős mértékben megemelkedett a jóváhagyott egyességek száma és azok száma is, amikor sikerült a feleknek egymás közt megegyezniük. Az ajánlásainkat szintén egyre több vállalkozás teljesíti, a velük való együttműködés kifejezetten jónak mondható. A tisztességes vállalkozások korrektül álltake hozzánk és a fogyasztók magatartása is együttműködőbb lett. Ezúton köszönöm meg mindkét fél megfelelő döntéseket elősegítő közreműködését.

Mint mondja az ex-elnök, szívesen végezte a testület elnöki feladatait. – De nem pályáztam újra, mert egy idő után elfárad az ember. Másrészt egy életkor és több ciklus után, azt gondolom, át kell adni a fiatalabb, jól képzett korosztálynak a stafétát. Ez is motivált a döntésemben. Csapó Csilla kezében jó helyen lesz a békéltető testület irányítása. Jó társasággal dolgoztam együtt, akiknek köszönet jár a közös munkáért. 

Hat éve nyugdíjas – árulja el: - Vagyis „nyugdíjasabb” lettem, mint korábban. A következő időszakban a családom, valamint a kedvteléseim kerülnek előtérbe: archiválom a fényképeimet, diáimat, több időt töltök a somlói szőlőmben és tervezek egy könyvet az eddigi utazásaimból. Idén leszek hetven éves, rengeteg tervemet sikerült megvalósítanom, de még nagyon sok hátra van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában