Mosoly

2023.11.01. 14:30

Minipanelház villanydobozból – miért ne?

Szinte egy az egyben olyan, mint egy panelház, annyi különbséggel, hogy jóval kisebb és senki nem lakja.

Déri Brenda

Forrás: MKKP-fejér megye FB oldal

Nagyjából egy héttel ezelőtt néhány lelkes aktivista kitalálta, hogy ’felújít’ egy villanydobozt Székesfehérváron az Ősz utcában. Az ötletből végül egy minipanelház lett, amit olyannyira gondosan készítettek el, hogy az ablakok, a kirakatok és a lépcső sem hiányzott a remekműről. Azóta sok környékbelinek annyira megtetszett, hogy a közösségi médiában is elkezdték megosztani az erről készült képeiket. Mint megtudtuk a "kreálmány" ezúttal is az MKKP aktivistáinak a műve, akiknek a megyei koordinátora, Fenekes Roland elárulta, hogy nem volt semmilyen mögöttes céljuk vagy üzenetük, közösségteremtő céllal készítették. Előbbi azért merült fel kérdésként, mert ők maguk is megosztották a képeket a következő leírással: „Az új épülettel a város lakhatási problémáira szeretnénk választ adni”.

Forrás: MKKP-fejér megye FB oldal

Fenekes Roland azonban azt mondta, hogy csak szerették volna megmosolyogtatni az embereket. Valamint azt is hozzátette, hogy korábban a város különböző pontjain már több villanydobozt is kidekoráltak, általában azokat szokták, amelyek rosszabb állapotban vannak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában