Fontos programmá vált

2023.10.13. 07:30

Hatodszorra is Világsakkfesztivál a Hétvezérben

Csütörtök délután immáron a hatodik alkalommal költözött be a Világsakkfesztivál a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskolába.

Déri Brenda

Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az iskola jó néhány évvel ezelőtt csatlakozott be a Polgár Judit által megálmodott Világsakkfesztiválhoz, mely keretén belül minden tanévben tartanak egy napot, amikor szinte minden a sakkról szól. Erre látogattunk el csütörtök délután mi magunk is, a gyerekek pedig éppen izgatottan várták, hogy elkezdődjön a szimultán sakkjátszma. 

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Az elmúlt években nagyon fontos volt számunkra, hogy minél több gyermeket bevonjuk a sakkozásba. A kollégák tanfolyamot is elvégeztek azért, hogy a szakköri környezeten túl a tanórákba is bevonják a sakkoktatást – tudtuk meg Máthé-Tóth Magdolna fejlesztőpedagógustól, a program koordinátorától.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Mint mondta a szimultán sakkon a diákokon túl olyan sakkmesterek is részt vesznek, akik korábban élő pontszerzők voltak. De ezentúl vannak még állandó programjaik is a sakk témájában: kvízek, matekfeladatok és logikai játékok. Sőt mi több versenyekre is szoktak járni a legügyesebbekkel. 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában