Gyilkossá lett, ma evangéliumot hirdet (videó)

– Hol töltötte a gyerekkorát?

 – Budapesten születtem, keresztény családban nevelkedtem. Aztán ahogyan egyre jobban felcseperedtem, szabad akaratomra hagyatkozva egyre több rossz döntést hoztam az életemben, aminek az lett a következménye, hogy már húszévesen hosszú időre a rácsok mögé kerültem.

– Ne szaladjunk annyira előre: hol és mit tanult?

– Az általános iskola után mindenképpen asztalos szerettem volna lenni, mert az volt gyerekkorom szíve vágya. Egy allergiás betegség miatt egy időre ettől a céltól elszakadtam, de aztán egy év kihagyás után sikerült elvégeznem a fővárosban a bútorasztalos iskolát.

– Később mégis rossz társaságba keveredett?

 – Igen, mert az életnek azt az oldalát próbáltam választani, amivel a világ kecsegtet. Vonzott a nagy fényűzés, a pompa, a sok pénz, a könnyű élet. Azt akartam, hogy ne kelljen dolgoznom, mégis gazdagon éljek. Ez a cél lebegett előttem.

– Gondolom jött az éjszakázás, a kocsmák, az ital.

– Attól függetlenül, hogy családi körben mindig hallottam Istenről, már 14 évesen jártam a kocsmákat. De az isteni üzenet lepattant rólam. Talán az egyetlen pozitívum az volt az életemben, hogy versenyszerűen sportoltam.

– Mit?

– Egy japán harcművészeti formát, ami aztán sajnos segített abban, hogy megtaláljam a helyem az alvilágban, ahol idővel nem csak az alkohol, a drogok is az életem részévé váltak.  

– Akkor a verekedés sem hiányozhatott.

– Szórakozóhelyek bevédésével, komolyabb emberek védelmével foglalkoztunk, és ez az élet komolyan beszippantott. Aztán ennek elég korán meg is lett az eredménye.

 – A szülei próbálták megmenteni?

– Nagyon sokat küzdöttek, eleinte kaptam elég sok verést is. De van egy Istentől kapott szabad akaratunk, amit én mindig másra, rosszra használtam. Hiába próbáltam egy lebukás, egy verés után azt mondani, hogy ebből elég volt, megváltozok, azt szabad akaratomból nem tudtam megtenni.

– Hol és mikor lépte át azt a határt, ami után már nem volt lehetősége a jó oldalon maradni?

– Úgy gondolom, már gyerekkoromban elkezdődött az a lázadó korszakom, amikor a szülők és az iskola követelt valamit, de én csak nemleges válaszokat adtam. Azt, hogy nekem erre nincs szükségem, én ezt jobban tudom, majd megoldom. Nem tetszett, hogy nekem mindig másnak kellett megfelelnem. Tizennégy éves koromtól már jócskán jöttek ezek a gondoltatok.

– Mi volt az a bűn, ami a rács mögé juttatta?

 – Nem ritka, ha valaki az éjszakai életben bűnözőkkel, akár gyilkosokkal is találkozik. Rossz döntéseimnek az lett a vége, hogy húszévesen elvettem egy másik ember életét.

– Hogyan történt ez?

– Próbáltam segíteni egy családnak, ahol volt egy rossz, alkoholista férj, aki verte a feleségét és a gyerekét, de már külön éltek. Azt gondoltam magamban, hogy jót teszek. Felbéreltek arra, hogy egy embernek elvegyem az életét.

– Pénzt ígértek érte?

– Igen. Az alvilágban a kimondott szó után nincs visszaút, mert ha az ember nem teszi azt, amit elvállal, annak nagyon komoly következményei lesznek. Abban a világban, ami nekem közel harminc éve a régi életem volt, még ismerték a betyár becsületet, többet számított a kimondott szó, mint manapság.

– Azaz ha nem teszi meg, amit elvállalt, az életébe kerül?

 – Akár. Abban a világban létezik egy ranglétra. Ha nem tettem volna meg, amit elvállaltam, akkor elterjed rólam, hogy félek, gyenge vagyok, nem illek a többiek közé. Ezt pedig nem akartam, és ez odáig sodort, hogy nem volt kiutam. Nem féltem, csak azt tudtam, ha oda akarok tartozni, akkor nekem azt meg kell tennem.

– Volt esélye rá, hogy megússza?

– Persze, volt esélyem. De abban a helyzetben egyedül a családom maradt mellettem, mert azonnal eltűntek a barátok, eltűntek azok, akikre azt hittem, hogy mindig számíthatok, ha rossz helyzetbe kerülök. Csak a szüleim tartottak ki mellettem, ők fogadtak ügyvédet. De az én felfogásommal nem azzal foglalkoztam, hogy valakinek elvettem az életét, hanem azzal, hogyan tudnék kimászni abból a helyzetből, miként tudnék mindenből jól kijönni? Pénzzel, hazugságokkal, mindenféle módszerrel, csak valahogy megússzam.

– Hány évre ítélték?

– Fiatal felnőttként, húszévesen követtem el a bűncselekményt, és huszonegy éves korig a kiszabható maximális ítélet a 15 év volt, amit én első bűntényesként meg is kaptam.

– Ezek szerint nem találtak enyhítő körülményt.

– Nem. Ma már jóval kevesebbért is tényleges életfogytiglant osztanak a bíróságon. Az ítéletem szerint nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, előre kitervelten követtem el az emberölést.

– Hol kezdte letölteni a büntetést?

– Négy éven keresztül előzetesházakban voltam Budapesten, utána kaptam a jogerős ítéletet. Először a Budapesti Fegyház és Börtön következett, majd az ítélet súlyossága miatt kerültem Szegedre, majd onnan vissza a fővárosba, aztán Vácra. Tizenöt év után a budapesti Kozma utcából szabadultam.

– Milyen a börtönvilág egy ilyen súlyos ítélettel? Gondolom, a nehézfiúk közé került ott is.

– Volt egyfajta tekintélyem, hiszen a közegből, ahonnan jötten, sokan ültek a börtönökben. Az én időmben még létezett összetartás. Amikor odakerültem valahová, tudták rólam, hogy kemény gyerek vagyok és vártak. Meg kellett felelni az elvárásoknak, hiszen ahogyan a külvilágban, úgy a rácsok mögött is adódnak konfliktusok, és ki kell harcolni, hogy legyél valaki. Az volt a fontos, hogy szavatartó legyél, és ne váljon belőled vamzer, azaz ne mószerold be a másikat.

– Elkerülhető az erőszak a börtönben?

 – Elkerülhető lett volna, de az akkori én-felfogásom, az, aki akkor voltam, ezt nem engedte meg. Mindenki saját maga dönti el, mit cselekszik. Nekem a küzdelem volt felkínálva, és elfogadtam, hogy legyek valaki.

– Miért nem kapott további büntetéseket?
– Maradt a tizenöt év, de nem azért, mert annyira okos voltam, hanem azért, mert fentről vigyázott rám valaki, aki azt mondta, most már elég.  Az első kilenc évben előkerült a fegyverrel és a kábítószerrel való kereskedés, mert a börtönben is bármit meg lehet szerezni, ahogyan a szabad világban vannak kiskapuk, úgy bent is. Nem azon gondolkodtam, mi lesz a szabadulásom után, hiszen az sem volt biztos, hogy egyáltalán le tudom-e tölteni az ítéletet.

– Semmiféle romantika nincs a börtönéletben, mint ahogyan azt a filmek gyakran sugallják? Egy olyan elítélt mondta ezt nekem, aki megszakításokkal ugyan, de harminc évet ült.

– Igaza van. A börtön nagyon szürke és ingerszegény környezet, ahol az erőszak olyan, mint egy vírus, ahol nincs szeretet. Már az is gyanús, ha valakinek segíteni akarsz, ha jóhiszeműnek bizonyulsz, mert megkérdezik, mit csinál ez az ember? Istennek dicsőségére ma már felsegítem az embereket, nem pedig beléjük rúgok, vagy elveszem tőlük, amilyük van.

– A megtérése egy pillanat műve, vagy egy folyamat eredménye volt?

– Az utóbbi, így visszanézve. Istennek terve volt velem és sokféleképpen megmutatta magát nekem. Börtönbe kerülésem után folyamatosan hallottam Isten igéjét, hiszen a rácsok mögé is eljut az evangélium. Az őröknek jelezni kell, ha igehirdetésre menne az ember, de igazából az csak arra volt jó, hogy találkozzunk egymással, abban a nagy elzártságban. Találkoztam egy nagyon kedves, idős emberrel, Gábor bácsival, aki börtönmissziót vezetett. Az alkalmakon ő mondta Isten igéjét és énekelt. Aztán azt vettem észre, hogy ezek az énekek felcsendülnek bennem is. De sokáig úgy gondoltam, nem jött el az időm arra, hogy Istenhez tudjak fordulni, aztán eltelt kilenc év, és mindig más börtönbe helyeztek. Aztán az életemben eljött a fordulat. Volt egy világ, a bűnözői, amiben hittem, amiben a barátok családtagként kezelték egymást. Azon vettem észre magam, hogy az ebből a közegből való saját vérem, akivel együtt ettem, együtt éltem, együtt csináltam mindent, elárult. Akkor bennem összetört ez a világ, bent megállt az idő, és az életemért küzdöttem.

– Hogyan árulta el?

– Volt bent telefonunk, bár tiltották. Jöttek hozzám ellenőrizni, és megtalálták nálam, aztán szembesítettek vele az őrök, hogy a barátom, akiben bíztam, feljelentett. De a legsúlyosabb az volt, ami a jelenlegi feleségemmel történt. A barátom hamarabb szabadult, mint én, és ezt kihasználva elment a barátnőmhöz, felajánlotta a segítségét és összejöttek. Én akkor azt éreztem, hogy nekem erre a világra nincs szükségem, én ettől a világtól elfordulok. Kilátástalan lett a helyzetem, nem volt kihez fordulnom, mert nem voltak ott a szüleim.

– Akkor lett magányos teljesen?

– Igen, mindenkitől elfordultam, senkiben nem volt bizalmam többé. És akkor ismét megjelent az életemben Gábor bácsi. Letérdeltem előtte, sírtam és kértem, segítsen, mert elfogytam, elfogyott az erőm, össze vagyok törve és nincs tervem, mit csináljak. Soha nem felejtem el: mosolyt láttam a szemüvege mögött. Először azt hittem, megint becsap valaki, látja, hogy gyenge vagyok és nevet rajtam. Hová lett az a nagy ember, aminek én tartottam magam? De Gábor bácsi azt mondta, Zsolti, eljött a te időd. Menj oda Istenhez, szólítsd meg! Hívd az életedbe és hidd el, Ő a te megváltásod, a megoldás számodra. Megtettem. A megtérésem utáni reggel, miután kiléptem a zárkából, mindent másként láttam. Mindent, ami addig fontos volt, az erőszak, a bántalom, amit korábban jónak és természetesnek láttam, hirtelen zavarni kezdett, taszított. Gábor bácsi azt mondta, Isten nem a szép szavakat akarja tőlem hallani, hanem azt, aki én vagyok.

– Tud segíteni másokon, akik olyanok, mint amilyen ön volt?

– Most már tudom, hogy a legnagyobb segítség az, ha Isten igéjéről beszélek. Bent megtapasztalja az ember, milyen szörnyű lehet a bezártság, de hívőként azt kell mondjam, kint sem könnyebb a helyzet. Nagyon sok szabad ember él a világban, de mégis meg vannak kötözve, néha sokkal nagyobb lánc van rajtuk, mint esetleg azokon a hívőkön, akik börtönben vannak. Én a rácsok mögött tapasztaltam meg, milyen megszabadulni.

– Isten biztosan megbocsájtott, de önmagának meg tudott-e bocsájtani?

– Amikor Isten megbocsájt, a tenger mélyére veti a bűneimet. A bűnöket, amiket én emberi erővel hordoztam, amikor azt vettem észre, hányingerem van saját magamtól, legszívesebben felköpnék, és alája állnék, olyan mocskos vagyok. De hiába mondtam, hogy elég volt, megváltozok, mert az én akaratom szerint az csak ideig-óráig tartott. Ám amióta több mint tizennégy éve megtértem, tudom, hogy az életemben csak ez tud jól működni.