Az állami gondozottakra gondoltak

2023.10.10. 16:30

Fesztivál az agárdi parkerdőben

Október 7-e volt az állami gondozásban élő gyermekek napja. Éppen ezért a családból kiemelt gyermekeket hívták meg az agárdi parkerdő bulijára hétvégén.

S. Töttő Rita

Fotó: az egyesület

Az állami gondozásban élő gyermekek napja alkalmából a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által  támogatott gyerekek kaptak meghívást az agárdi Parkerdő Őszköszöntő jótékonysági fesztiváljára, ahol egy rövid időre kikapcsolódhattak a gyerekek és elfelejthették a mindennapi nehézségeket. A Parkerdő közösségi tere remek helyszín volt a fesztivál számára, ahol Andi bohóc mellett sokan mások is várták a gyerekeket. Janikné Csom Ildikó, a közösségi tér üzemeltetője és Tóth István, Gárdony polgármestere nyitotta meg az eseményt, melyre negyven egészséges és különböző fokban sérült gyermek vehetett részt  a Béla vagyok című interaktív műsoron, valamint az Álomtánc Hajnival című mozgásos programon. A fesztiválon a gyerekeket ebédmeghívás is várta, akikhez itt már csatlakoztak a székesfehérvári Arany János és az Ezredéves iskola, a Frim Jakab otthon, a Szent Kristóf ház és az Együtt Egymásért Egyesület támogatottai is.

Fotó: az egyesület

Janó Andorné, a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület vezetője elmondta: ezután tökfaragás és őszi témájú gipszfigurák festése következett, Winklerné Erzsike segítségével.  

„A kreatív munkákból a szervezők versenyt hirdettek, ám a végén olyan sok, nagyon jól sikerült alkotás született, hogy minden résztvevő ajándékban részesült. Sőt a gondozási helyükre  vihették saját tökfaragott alkotásaikat. Mindenki örömére közös buborékfújás kezdődött, ami közben Tóth Melinda Melody énekes programját hallgathatták a nyarat idéző napsütésben” – fogalmazott Janó Andorné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában