2023.10.21. 15:00
Elismerést kaptak a bátran cselekvő katonák
Emlékéremmel, oklevéllel ismerték el azoknak a katonáknak a helytállását, akik azonnal cselekedtek a helyszínen a börgöndi repülőnapon, a tragikus baleset után.
A helyszínre érő katonák azonnal cselekedtek, nem vártak parancsra
Fotó: Tihanyi Tamás
Szeptember 10-én huszonnyolcadik alkalommal rendezett légiparádét a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület a börgöndi repülőtéren, ahol váratlanul a földnek csapódott az egyik délutáni programot végrehajtó légijármű. A két pilóta azonnal életét veszítette, a földön pedig többen megsérültek: a hivatalos vizsgálat még tart annak érdekében, hogy a hivatalos szervek megtudják, mi történt pontosan, mi okozhatta a tragédiát. A helyszínre rohanva érkező honvédek – akik addig a repülőnap földi eseményeiben működtek közre – azonnal, haladéktalanul megkezdték a sérültek felkutatását, mentését és a terület biztosítását.
E helytállás elismeréseként az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezér Főnöke az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság két szerződéses katonájának, Füredi Bence törzsőrmesternek és Tihanyi Dániel őrmesternek „a repülőnapon tanúsított bátor, öntevékeny magatartása, kiemelkedő helytállása, katonához méltó példamutató cselekedete elismeréséül” Különleges Helytállásért Emlékérmet adományozott.
Honvéd Vezérkar Főnöki oklevelet kapott az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 17. Területvédelmi Zászlóalj (Fejér vármegye, Székesfehérvár) állományából Muladi Norbert önkéntes műveleti tartalékos százados, Várdai Attila önkéntes területvédelmi tartalékos főtörzsőrmester, Szirova Georgina önkéntes területvédelmi tartalékos főtörzsőrmester, Kiss Zoltán önkéntes területvédelmi tartalékos főtörzsőrmester és Beszterczey Ákos önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető.