2023.09.30. 18:23
Sorsolással teltek meg a dobogók a csilletoló versenyen Móron (videó)
A Móri Bornapok egyik legkülönlegesebb eseménye a bányászhagyományokkal rendelkező város csilletoló versenye. Most is több csapat jelezte online regisztráción keresztül, hogy érkezik és a helyi fiatalok is mozgolódtak, ám a látványos, jellemzően a szurkolók hangoskodásával kísért verseny idén rövidre sikerült.
Fotó: Hrubos Zsolt
Minden adott volt a szokásosnál is remekebb futamhoz a móri csilletoló versenyen, ugyanis hiába a közelgő október, ragyogó napsütésben gyülekeztek a csapatok és a nézők a rendelőintézet szalagokkal lezárt parkolójába. Grell Károly szervező és segítői, köztük családtagjai már felkészítették a csillét a több körös körversenyre, így amint eltették a villáskulcsokat, előkerültek a nevezési lapok, hogy az adminisztrációt követően megkezdődjön a verseny.

Fotó: Palocsai Jenő / Fejér Megyei Hírlap-archív
Megkérdeztük, hogy miben rejlik a feladat nehézsége, illetve, hogy mi a jelenlegi körrekord?
-Az eddigi rekord 51 másodperces köridő volt, ez volt eddig a legjobb, de úgy általában azért egy perc és 1:10 között teljesítik a versenyzők a távot. És hogy mi a nehézsége a feladatnak? Nos hát, mozgatni a csillét. Közel 500 kilós járműről beszélünk, amely gumikerekeken van, amik tapadnak az úton. Ennek az irányítása az, ami nehéz, leginkább, ha valaki nem tudja technikáját, ám sokan tudják, hiszen vannak visszatérő csapatok és persze ők hozzák a rekord eredményeket. A titka abban rejlik a feladatnak, hogy a kanyarodásnál nagyon sok időt elvesz, hogyha nem jó a technika. Fix minden tengely, nincsenek kanyarodó kerekek, ennek megfelelően oldalra kell sodratni a csillét, pontosabban azt szoktuk mondani, hogy meg kell lépni a csillét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a hátulján van egy kis perem és arra szoktak rálépni, miáltal kisebb súly jut az első kerekekre. Aki így tesz, az könnyebben tudja oldalra húzni az aszfalton csillét, feltéve, ha mozgásban van. Elég az elejét oldalirányba megnyomni, és akkor arrafele tudnak haladni. Álló helyzetben ez egyáltalán nem működik, de ha gyorsan mennek, akkor nagyon jól lehet vele manőverezni, mondta Grell Károly, a Mór Pusztavám Nyugdíjas Bányász Szakszervezet vezetője.

Fotó: Hrubos Zsolt
Mint kiderült, ebben az évben is hét díjjal készültek szervezők férfi és női kategóriában is az első három helyezett kap mindig trófeát. A hetedik Fenyves Péter polgármester különdíja, ami már egy többéves hagyomány.
-A serleget mindig az a csapat kapja, mely egy kicsit különlegesebb, mint a többi. A szervezők és a polgármester együtt döntik el, hogy ki érdemes tá tavaly például egy Mosonmagyaróvárról érkező csapat kapta meg. Azt akartuk, hogy messziről is jöjjenek versenyzők és ezt sikerült is elérni. A mosonmagyaróváriak nagyon szimpatikusak voltak mindenki számára. Megnyilvánulásaik, különösen a lelkesedésük tetszett mindenkinek, így emiatt akkor őket tartottuk érdemesnek a különdíja, mondta szervező.
A különdíjat hozó Fenyves Péter a bányászat múltját is megidézve Jó Szerencsét felkiáltással köszönt a megjelenteknek. Mint mondta, a versenyzőknek és a polgármesternek is jól jön a jó szerencse. Felhívta a figyelmet a biztonságra is, majd sípjelre elindult az első csapat.
Rutinosan, szépen egyenesben tartották a fiatal legények az üresen is fél tonnás szerelvénydarabot, ám a pálya rendelőintézethez közeli végénél, a visszafordítónál túl szűken vették az akadályt, így a magas padkára felfutó csille jobb első kereke defektet kapott. Hangosan sziszegett az eldeformálódott felni és a sérült gumiabroncs közötti lyukon a levegő, de szerencsére ezt a fiúk a szurkolóktól és a saját szívdobogásuktól nem hallották, így egészen jó időt futottak, ám a célba éréskor, egy rövid és gyors, ám reménytelen próbálkozást követően kiderült, hogy a kerék javíthatatlan, pórkerék nincs, így Grell Károly és csapata lefújta a versenyt.
A távot egyedüliként teljesítő csapat lett a férfi kategória győztese. A másik hat trófeát kisorsolták a csapatok között és mindenki továbbment, újabb bornapi programok után nézve.