2023.09.17. 16:00
Őszi vigasság és szüreti mulatság Polgárdiban (galéria)
Ha szeptember, akkor Szeretem Polgárdit vigasság és szüreti mulatság! A Szeretem Polgárdit Egyesület az önkormányzattal karöltve ismét egy egészségtudatos, vidám családi programokban és esti szórakoztató műsorokban bővelkedő, látványos felvonulással tarkított hétvégét szervezett főként a helyi civil szervezetek és a lakók számára. Kivételesen az időjárás is kegyes volt, ezért aztán – a múlt évhez képest is – még többen látogatták a programokat.
Szüreti felvonulás – bíró uram és a bíróné, Szűcs László és párja, Tóth Marianna
Fotó: Dániel Ádám
Egészségügyi szűrővizsgálatok
Már péntek reggel megérkezett az önkormányzat parkolójába az egészségkamion, melynek mobil rendelőhelyiségeiben a szakemberek a nap folyamán egészségügyi szűrővizsgálatokat végeztek. Az előzetesen meghirdetett ingyenes vizsgálatokra – hasi-kismedencei ultrahangra, dermatoszkópos anyajegyszűrésre, mozgásszervi szűrésre – a polgárdi lakosok előzetes regisztráció alapján jelentkezhettek, és érkeztek is nagy számban. A kamion telt házzal működött. Épp az is volt a célja a szervezőknek, hogy azoknak a helybelieknek segítsenek egy kicsit az ingyenes egészségügyi szolgáltatással, akik munkahelyi vagy egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudnak eljutni egy-egy szűrővizsgálatra, vagy sokszor nehezen kapnak időpontot, ha ilyen jellegű problémáik adódnak.
Őszi vigasság és szüreti mulatság Polgárdiban
Fotók: Dániel ÁdámZenés est
Délutántól aztán hamisítatlan gyerekbirodalommá vált a városháza mögötti terület: ingyenes népi játszóház, kisvasút, ugrálóvár, minikörhinta várta a kicsiket. A nagysátor színpadán az Aranyszőrű bárány című interaktív mesejátékot tekinthették meg az érdeklődők.
Kora este a sok-sok éve töretlen népszerűségnek örvendő Alma együttes koncertezett, természetesen a közönség is részt vett az immár hagyományos közös pantomim produkcióban („Nád a házam teteje…”).
Az esti program nyitányaként Nyikos László polgármester mondott köszöntőt, majd Horváth Elemér és Horváth Péter zenekara lépett színpadra, a mikrofont pedig Buch Tibor színész-énekes ragadta magához, aki főként operett slágerekkel és a jó borokhoz illő magyar nótákkal szórakoztatta a sátorban összesereglett közönség népes táborát. A mulatság persze nem állt meg később sem: a gépzongoránál Őrsi Péter húzta a talpalávalót az éjfélig tartó bulin.

Fotó: Dániel Ádám
Szüreti felvonulás és bál
Szombaton – a több éves hagyományoknak megfelelően – a szüreti ünnepkörről szólt minden. A délelőtt, a bíró és a bíróné (az idei esztendőben Szűcs László és párja, Tóth Marianna) irányításával a menet élén, látványos lovas és fogatos felvonulással indult. A díszes karaván a korábbi évekhez képest egy kicsit eltérő útvonalon haladt, és talán többen eljöttek a környékről is a lovas népek, mint tavaly. A megállókban a kisbíró, Balázs Máté tréfás rímekbe szedve értékelte az elmúlt időszakot, és hívogatta az esti bálra az érdeklőket.
Aztán délután, este, kipihenve a fáradalmakat, jöhetett mindenki a polgármesteri hivatal mögött felállított sátorban megtartott szüreti bálra, ahol a fáradhatatlan Németh Józsi és Dönci zenélt. A sztárvendég Sós Fecó volt.
Szerzők: Zelenák Tibor Tamás, V. Varga József