Népi hagyományok

2023.09.13. 16:30

Ismét Így tedd rá foglalkozás a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban

Az népi hagyományokat felelevenítő foglalkozás még 2010-ben indult útjára Balatoni Kata ötlete alapján. Célja pedig az, hogy megismerjék a gyerekek a régi idők hagyományait, énekeit és hangszereit.

Déri Brenda

Forrás: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár

Mint Szilvási-Grund Helga, a művház igazgatója is elmondta: régen az volt a divat, hogy a generációk együtt életek, mely során sok mindent el tudtak tanulni egymástól, ám ma már ez csak nagyon ritka esetekben van így. Éppen ezért fontos, hogy a különböző foglalkozások alkalmával a gyerekek megismerjék a régi időket. Mindezt persze csak játékosan, mondókát mondanak, népdalokat énekelnek és népi hangszereket ismernek meg, játszanak rajtuk. 

A művház igazgató a foglalkozások kapcsán hozzátette, azontúl, hogy közösségépítő ereje van, fejlődik a gyermekek szókincse és tájékozódása is. 

Az Így tedd rá egyébként minden kedden 17 órától a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtárban kerül megtartása, főként óvodás és kisiskolás gyerekek számára.

Forrás: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában