2023.09.25. 20:00
Fizetős lett az Erzsébet utcai parkoló – no de hol van a parkolóóra?
Újabb részen kell fizetni a parkolásért Székesfehérváron: 2023. július 1-jétől az Erzsébet utca Zrínyi utcáig tartó szakaszára is kiterjed a fizetős parkolási zóna.
Tábla jelzi, hogy ebben a parkolóban újonnan fizetni kell
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Ez a hír önmagában nem új, ahogyan az sem: a kérdéses helyen a cukrászda és a pékség vezetőségének külön kérésére vezették be a fizető parkolást. Éppen ezért a közösségi térben most nem ezt, sokkal inkább a parkolóórák elhelyezkedését nehezményezték az itt parkolóhelyet keresők. Elmondásuk szerint ugyanis hiába ingyenes az első óra a városi parkolókártyával rendelkezőknek, az érvényesítéshez keresni-kutatni kell az automatát a helyszínen.
Az önkormányzattal kötött megállapodás alapján a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. üzemelteti a város közterületein a fizető parkoló rendszert, így kérdéseinkkel a jegykiadó automaták kihelyezéséért is felelő városgondnoksághoz fordultunk. Válaszukból kiderült: természetesen az automaták kihelyezésénél is meg kell felelniük az érvényben lévő törvényi szabályozásoknak. Ennek alapjait az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló rendelet határozza meg, amelyben egyértelműsítik a távolságokat is: "jegykiadó automaták elhelyezésénél biztosítani kell, hogy a parkolóhelyek legalább 80%-ától az automata 75 méteres gyaloglással elérhető legyen." Emellett a parkolóórák létesítésénél figyelembe kell venni a gyalogosvédelmi és a közmű-érintettségi szempontokat is. E három tényező szem előtt tartásával határozzák meg a jegykiadó automata végleges helyét – tudtuk meg a városgondnokságtól.

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
Azt, hogy egy-egy fizetős zónában mekkora összeget kell fizetni, az érvényben lévő parkolási rendelet határozza meg, melyről Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése dönt. A fehérvári fizetős övezetekkel kapcsolatban személyesen a Parkolási és jegyellenőrzési csoport ügyfélszolgálatán, a Szent Vendel u. 17/a alatti címen, továbbá a városgondnokság honlapján a parkolás menüpont alatt, a [email protected] e-mail-címen és a 06-22/513-481-es telefonszámon érdeklődhetnek.
A szóban forgó helyen annyi segítséget adott az autósoknak a városgondnokság, hogy a közeli lámpaoszlopra táblát rögzítettek, amelyen a többi között a mobilparkoláshoz szükséges telefonszámok, valamint az automata pontos helyének (Erzsébet u. 16.) meghatározása is szerepel.
Frissen Fejérből
- Nem volt könnyű gyermekkora a Bory-vár múzsájának, "Picoskának"
- Amikor gázol a vonat – a téma Fejér megyében is releváns
- Több egység is részt vesz a szétdőlt Liget sori buszmegálló helyreállításában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Fénytraktorok rótták a kislángi utcákat (galéria, videó)