Ha rendezvényeket támogatnának, jelezzék!

2023.07.21. 17:30

Segíteni nem csak pénzzel, de eszközzel vagy munkával is lehet

Korábban bevett szokás volt Tordason, hogy az önkormányzat munkatársai, a művelődésszervező megkereste a helyi vállalkozókat és kérte, támogassák a település rendezvényeit. Úgy tűnik, mára megfordult a helyzet.

Borsányi Bea

A Tordas Beach Party is támogatható

Fotó: Tordas Önkormányzat

Az évekkel korábbi, már-már hagyománynak mondható megkereséseket az önkormányzat feladta, mert úgy érezték, nem voltak kívánatosak a helyi vállalkozók, vállalkozások számára. Az elmúlt időszakban viszont több jelzés érkezett a hivatalba, lennének olyanok, akik szívesen támogatnák az önkormányzat rendezvényeit. Ezért most újra biztosítják a támogatás lehetőségét: ha valaki szívesen segítene, Juhász Károly, művelődésszervezőnél jelezheti ebbéli szándékát.

- Segíteni, támogatni természetesen nem csak pénzzel lehet, sőt adott esetben előfordul, hogy valamilyen eszközzel, netán felajánlott munkával valaki többet tehet egy rendezvényért, mintha pénzt adna – mondta a feol.hu-nak Juhász Károly, aki szerint egy rendezvényt szinte végtelen módon lehet támogatni, bár ezt az esemény jellege is meghatározza. Mivel Tordason még nem olyan régen dolgozik, ezért ottani tapasztalatai egyelőre nem nagyon vannak, de korábbi munkáiból kiindulva úgy látja, a közös munkának remek közösségteremtő hatása van. És ha manapság nehéz is megmozgatni az embereket, azért mindig akadnak olyanok, akik szívesen segítenek. 

Tordasnak is létezik éves rendezvényterve, amit bárki megnézhet és ha olyan programot lát, amit szívesen támogatna, Juhász Károllyal egyeztethet annak költségvetési tervezetéről, illetve konkrét programjáról, így az is kiderül, miben, mivel tud leginkább segíteni. Idén augusztus 20-val az utolsó „kanyarba” fordulnak a tordasi programok, de van még lehetőség esemélnyeket támogatni a községben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában