Lámpással a kézben, reménységgel a szívben (videó)

– Különös egy nap virradt ma ránk, mivel egyszerre csodás és szomorú nap ez – mondta beszédében évfolyamtársainak Batki Martin. – Csodás, mert örülünk, hogy eljutottunk idáig és tudjuk, hogy már karnyújtásnyira van a diplománk, ha minden jól megy. De egyben eltölt a bánat, mivel tudom, hogy ez azt is jelenti, búcsút kell vennünk szeretett egyetemünktől, alma materünktől, és e szeretett várostól, ahol annyi időt töltöttünk. Ezen az egyetemen gyarapodtunk új tudással, új barátokkal. Ebben a városban gazdagodtunk megannyi felejthetetlen élménnyel, amit mind a legbecsesebbnek tarthatunk. A mai nap ezektől mind búcsút kell mondjunk. De ne csüggedjetek! Ezek az emlékek, ezek a barátok és ez a tudás, amit itt szereztetek, örökre a tiétek marad. Igaz, véget ért a gyönyörű diákélet, de ez nem azt jelenti, hogy a boldogságunknak is itt vége szakadt. 

Az életük meghatározó éveinek nekivágó fiatalokat Györök György dékán köszöntötte.

Selmecbányán az 1800-as évek elején a valétamenet a Fortuna nevű akadémiai épülettől indult el, elől az elsőéves balekok vitték a búcsúzók holmijait, a cigány húzta a távozók nótáit, s utánuk utcaszélességben egymást átkarolva, énekelve a végzős hallgatók vonultak virágos kalapban. A menet végén a búcsúztatók haladtak.

Ezt a hagyományt követve a fehérvári végzős hallgatók is valétálás során vettek végső búcsút az egyetemtől. Az évek során a szokások némileg módosultak, mert manapság a valétálás része a szalamander is, amelynek során a végzősök bányászlámpák és fáklyák fényének kíséretében, énekelve vonulnak végig a város utcáin, mintegy elbúcsúzva az alma maternek helyt adó Székesfehérvártól.

– Habár hallgatóként még nem látják ezt át, de az itt búcsúzó oktatók mindent megtettek, hogy legjobb tudásuk szerint a legkorszerűbb szakmai ismeretekkel ruházzák fel önöket, hogy majd a való életben a megfelelő mérnöki szemlélettel felvértezve megállják a helyüket – mondta a végzősöknek Pődör Andrea intézetigazgató. – Ez a fajta szemlélet teszi lehetővé azt, hogy bármilyen új technológiával találkozzanak, képesek legyenek elsajátítani és alkalmazni, sőt, saját maguk fejleszteni. Az egyértelműen látható, hogy szakemberként számos új kihívással kell szembesülniük, és egy teljesen új környezetben kell megállniuk a helyüket. Ma már elmondható, hogy a mesterséges intelligencia a mindennapok részévé vált. (…) A jövőben meg kell tanulniuk ezen új lehetőségeket kiaknázni és a maguk javára fordítani.  Azonban azt, hogy a mesterséges intelligencia által szolgáltatott információ és eredmény mennyire igaz és hasznos az adott mérnöki munka során, azt az itt elsajátított ismeretekre és készségekre hagyatkozva önöknek kell majd eldönteniük. Amiben a mesterséges intelligencia még nem veszi fel a versenyt, az nem csak a szakemberré, hanem az emberré válás folyamata. Annak, hogy milyen emberekké válunk az életünk során, fontos részét képezi, hogy milyen hagyományokkal és tradíciókkal rendelkezünk.

A záróvizsgákra készülő diáktársaitól Gál Marcell köszönt el.      

– Életetek további részében jusson eszetekbe az egyetemi évek emléke, mely mindig azt őrizze, hogy itt egy második otthont találtatok. Értünk ne aggódjatok, látjuk a búcsú kesernyés ízét az arcotokon, de ez minket nem tántorít el attól, hogy jövőre a ti helyeteken állhassunk!

A végzős hallgatók ezután elindultak a belváros felé, ahol Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte őket.

Szerző: Tihanyi Tamás