Vén Diák 2023

2023.05.13. 07:00

Székesfehérvár végzős diákjai 2023-ban (1.rész)

Mutatjuk Székesfehérvár 2023-as ballagóit.

Polgármesteri köszöntő:

 

Kedves ballagó Diákok!
Életetek egyik legfontosabb állomásánál köszöntelek Benneteket szeretettel Székesfehérvár városa és közössége nevében! Izgalmakkal, vegyes érzelmekkel átitatott napokat éltek manapság. Minden bizonnyal megtapasztaljátok magatokban a többéves korszak lezárulásával járó bizonytalanságot, a megszokott iskolától és osztálytól való elszakadás fájdalmát. Ugyanakkor ott van a szívetekben, a lelketekben a felszabadultság érzése, a fiatal felnőtté válás öröme és felelőssége is, a mámorító vágyakozás és várakozás a merőben új dolgokra, illetve a megtapasztalása annak a páratlanul izgalmas érzésnek, hogy bár az egyik ajtó bezárul, a másik kinyílik az ígéretes, reményteli, fényes jövő felé.
Nekünk, felnőtteknek nagyon fontos szerepünk van abban, hogy bizakodva tudjátok kibontani szárnyaitokat, és hittel lépjetek rá az új életútra! A mi dolgunk, hogy a felnövekvő generációk jólétéért, testi, szellemi és lelki gyarapodásáért megteremtsük a lehető legjobb, ideális alapokat. Három gyermek édesapjaként és egy százezres, nagy történelmi múltú, mégis modern város polgármestereként különösen érzem ezt a felelősséget a mindennapjaimban. Ott motoszkál bennem folyamatosan, hogy vajon megtettünk-e mindent Értetek, amit csak tudtunk. Hiszen amikor a város végzős fiataljai kirepülnek, akkor velük együtt mi, felnőttek is „vizsgázunk”. Tiszta szívből remélem, hogy Nektek, akik most ballagtok, tartalmasan teltek az elmúlt évek, gyarapodtatok tudásban, élményekben, emberi kapcsolatokban, és ezáltal fejlődött, gazdagodott a személyiségetek. Remélem azt is, hogy át tudtuk adni számotokra azt a pluszt, amitől büszkék lesztek az egykori alma materre és arra, hogy Székesfehérváron tanultatok.
Köszönettel tartozunk Nektek, akik diákvárossá tettétek Székesfehérvárt az elmúlt években. Köszönjük a szép eredményeket, a tanulmányi versenyeken és különféle tehetségkutatókon nyújtott teljesítményeket, a diákközösségi és érdekképviseleti kezdeményezésekben való részvételt és azt a semmivel össze nem hasonlítható, vidám hangulatot, amit az osztályotok, iskolátok nyújtott a város számára. Mindannyian más egyéniségek vagytok, de éppen a
különbözőségetek tett Titeket színes és életvidám diákközösséggé.
Kívánom, hogy a fiatalos lendületet, az élet szeretetét és megbecsülését őrizzétek magatokban! Remélem, közületek sokan választják későbbi otthonuknak Székesfehérvárt, s alapítanak majd itt családot. Bárhova is visz az élet, ne feledjétek, a város visszavár benneteket, és kapuja mindig nyitva áll előttetek!
Jó utat, reményteli, szép jövőt kívánok Mindannyiótoknak!
Dr. Cser-Palkovics András
polgármester

Aranykéz Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

12/A

 

Felső sor: Szuna Naomi Zsófi, Bogdán Luca, Ármos-Éliás Noémi, Almádi Diána Szamanta, Kneisz Mónika, Hanzli Dominik, Nyitrai Nikolett

Középső sor: Horváthné Sütöri Rita (osztályfőnök), Bene Virgínia Anica, Visnyovszky Katalin Borbála, Álland Ádám, Lőrincz Álmos Ferenc, Musicz Noel, Medve Boglárka, Kálmán Georgina Dorottya, Varga Eszter, Zsolnai Bence Béla, Janászek Petra, Váli Gergő, Hencz Vivien

Alsó sor: Sabau Noémi, Remete Dorina, Vida Enikő, Manner Zsófia, Kovács Dorina, Pintye Pálma Viktória, Sárközi Roxána, Kruller Petra, Dalmati László Achillesz

Hiányzó: Sárkány András István

2/14

 

Felső sor: Somogyi Klaudia, Banai Friderika, Debreceni Napsugár, Piros Anikó, Leszák Leila

Alsó sor: Olajos Bernadett, Bóka Angelika, Sikota Orsolya (osztályfőnök), Hajdu Dominika, Veres Lúcia

Hiányzók: Balogh Kitti Eszter, Németh Beatrix, Rehus Barbara Izabella, Róth Violetta

KASZC Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola

3/11/É

 

Felső sor: Alföldi-Stanicsek Mónika (osztályfőnök), Virág Viktor, Rónaszéki Dániel, Pinczési Sándor Ferenc, Zsadányi Péter, Panovcsik Patrik

Alatta: Orsós Julianna Éva, Móricz Kiara Valentina, Győrfi Cintia, Szabó Flóra, Szurjovcsák Emese

Alatta: Czene Katalin, Fehér Lili, Fésű Emma

Alsó sor: Heigl Barbara, Nagy Alexandra, Sasvári Roxána, Kódai Zsuzsanna, Papp Fanni

Hiányzó: Szigeti Aranka

12/Mg

 

Felső sor: Bányi Csenge, Kuglics Gréta, Kiss Ákos

Középső sor: Hajdara Mirabella Hanna, Gődér Anita

Alsó sor: dr. Gáber Gusztáv (osztályfőnök), Márta Alexandra, Vida Kíra

Hiányzók: Győri Zoltán Vid, Satzker Ádám

13/Kk

 

Felső sor: Végh Csaba

Alatta: Kaufmann-né Gordos Beáta (osztályfőnök), Szigeti Zsófi Zsuzsa, Egri Melani, Balogh Regina, Papp Tímea Dina

Alatta: Egri Mendi, Schrőder Lívia, Siliga Patrik Dominik

Alsó sor: Papp Zita Brigitta, Jónás Anita, Majzer Martin, Németh Dávid Róbert

Hiányzók: Dalmati Ferenc József, Dankó Viktória Dorina, Elhart Magdolna, Tóth Tifani

5/13/Mg

 

Fent: Lánczos György pótosztályfőnök

Alsó sor: Seliga Áron, Számpli Boglárka Rózsa, Pákozdi Enikő (osztályfőnök), Pelyhe Zoárd

Hiányoznak: Csizmadia János, Keresztes Máté, Siketánc Zoltán Krisztián

Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum

12.A

 

Felső sor: Szendrei Ernő Márió, Kovács Balázs Bence, Szommer Alex, Hajós Előd Imre, Dobai Zsolt, Klemm Arnold, Vagyóczki Norbert, Tepszis Zétény,
Gajdics Ádám, Párkányi Ábel, Ritter Krisztofer

Középső sor: Kelemen Brúnó Bendegúz, Cserniga István, Stumpf Milán, Barna József, Kántor Viktor, Gachovetz Tibor (osztályfőnök), Behina Tamás, Koródi Gergely, Vizi Benjámin, Kovács Gergő, Farádi-Szabó Máté

Alsó sor: Vertig Felicián, Király Zsolt, Kun Alexander, Horváth Zsolt, Kristály Áron, Klima Balázs, Vörös Kevin, Pataki Máté Gábor, Ferencz Róbert

Hiányzók: Bene László Zoltán, Békefi Géza István

12.B

 

Felső sor: Harmati Dániel, Koller Gábor János, Bárándi Zsombor, Németh Martin Sándor, Haász Bálint Norbert, Adorján Erik, Füri Gergely

Középső sor: Lakk Patrik Péter, Porkoláb Zoltán, Májer Máté, Pajtók Sándor (osztályfőnök), Bőhm Csaba, Paraszkay Gergely Csaba, Medve Tamás Gábor

Alsó sor: Palásti Levente Jenő, Lunk Gábriel, Erháth Zsombor, Szkok Roland, Mocsár Brendon Levente, Zöld Krisztián Márk, Vaczula Dominik

Hiányzók: Katona Bence, Furulyás Péter László, Kocsis Kevin

12.D

 

Felső sor: Cseke Bálint, Erdélyi Tamás, Sebők Milán, Varga Bence, Domján Arnold, Kiss Gergő, Radocha Olivér Patrik

Középső sor: Szűcs Máté Róbert, Erdélyi Márk István, Balogh Botond Kartal, Szlavikovics Anna (osztályfőnök), Kovács Zoltán Bence, Tóth Patrik, Szabó Kristóf

Alsó sor: Hanyu Bence Szilárd, Póder Olivér Máté, Povedák Zsófia, Gál Eszter, Pejkó Sándor, Gyarmati Máté, Szanyó Benjámin Máté

12.E

 

Felső sor: Soós Marcell, Schilling Ádám, Ispaics Máté, Kocsis Bálint, Tolnai Dániel Dávid, Jákob Péter Kristóf, Kukk Zoltán, Dudás Péter, Pimmer Zoltán, Harmadás Áron

Középső sor: Rácz Roland, Nagy Milán, Jeney Achilles Menyhért, Nagy Richárd Alexander, Nyiredi Balázs, Rácz Máté, Májer Dániel, Tibai Tibor Balázs (osztályfőnök), Porteleki Dávid, Nagy László, László Barnabás, Szabó Máté, Szabó Balázs, Fél Máté, Köleséri Adorján Márk

Alsó sor: Losteiner Ákos István, Németh Kristóf Dániel, Virág Balázs, Lepsényi Sándor, Hérics Hanna, Laib Levente, Pálfi Kristóf Gyula, Ács Tamás, Murgás Martin

12F

 

Felső sor: Bogara Norbert, Füzesi Márton, Mágó Márton, Mohácsi Martin, Leskovics Bence, Dömsödi Vitéz Dominik, Kalocsa Gergő, Gasparecz Gergely,
Szabó Máté, Molnár Noel, Lázár Dezső, Lendvai Benedek

Középső sor: Rajcsányi Kristóf Olivér, Pletyák Martin, Kis Dániel, Surányi Levente, Nagy Levente, Láng Aurél, Jonescu Botond, Lukács Károly (osztályfőnök), Takács Kristóf, Kiss Bálint, Bögyös Bálint, Győri Richárd, Máté Bence, Killer Edvárd

Alsó sor: Réger Ferenc Barnabás, Turóczky Bence, Nyitrai Martin, Sebők Balázs Jusztin, Kiss Patrik Dominik, Molnár Andrea, Zelei Marcell Dávid, Németh Dávid, Espár Marcell, Gáll Tóbiás

Hiányzó: Székely Dávid

12G

 

Felső sor: Rostási-Szabó Álmos, Bihari Márk, Kokavecz Péter, Tolnai Zoltán, Istenes Dániel, Pilinszki Barnabás, Hujber Ferenc Kristóf, Simon Márk, Gergő Soma Zsombor, Varga Gergő Barnabás, Gyöpös Máté, Kovács Bálint, Siha Zsombor

Középső sor: Kohári Levente András, Éder Barnabás, Baturin Armand Máté, Szentesi Bálint, Kiss Nóra Lili, Ring Renátó (osztályfőnök), Vági Boglárka, Regecz Dávid Zsolt, Nebojsza Ádám György, Végh Gyula Kornél, Erdélyi Tamás, Loe Benjámin, Varga Zsombor István

Alsó sor: Illés Dávid, Ludányi Patrik, Brunner Máté, Stumpf-Ritter Roxána Dominika, Glócz Rebeka Réka, Tábori Dóra, Kozics Fanni, Szabó Balázs,
Ragcsák Dániel, Kaiser Keve

Hiányzó: Pinczési Ádám Ferenc

Székesfehérvári SZC I. István Technikum

12.A – Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat

 

Felső sor: Jelinek Csaba Ferenc, Molnár Botond, Lukács László Vince, Bata Márk Bence, Rózsa Erik, Cseszneki Máté, Kajári Bence, Horváth Péter Barnabás, Mészöly Dávid, Szontág Albert, Sereg Csaba

Középső sor: Szombathy Réka, Nagy Botond Konrád, Varga Barnabás, Kajári Gergő Gyula, Tóth Erzsébet (osztályfőnök), Kaiser Roland, Szabó Krisztina, Gyene Elizabet, Laki Flóra Virág, Molnár Mónika, Filotás Lilla

Alsó sor: Szalai Eszter, Zódor Nikolett, Németh Tímea, Pavlitzky Aliz, Horváth Bettina, Vései Fanni, Nagy Dóra, Takács Rebeka, Tóth Bettina, Szabó Orsolya Nikolett, Matuz Hermina

Hiányzó: Buza Levente

12.B – Kereskedelem ágazat

 

Felső sor: Papp Ábel, Didics Fanni, Bauer Tamara, Dimovics Máté János, Nagy Bettina Tímea, Papp Petra, Bakos Borbála, Ulrik Rebeka, Szkok Bence

Középső sor: Simon Flóra, Szombati Nóra, Neumann Szilvia, Szabó Angelika, Brichterné Horváth Eszter (osztályfőnök), Gödör Fruzsina Patrícia, Palócz Mira, Mészöly Lilla

Alsó sor: Tóth Dorina Benita, Kerékgyártó Friderika Mária, Szőke Fanni Cintia, Horváth Lilla, Domokos Dorina, Hegyi Zsófia, Zsiák Bozsena, Tokai Margit Szófia

Hiányzók: Burkus Balázs, Halász Gréta, Spanner Orsolya, Tóth Angéla

12.C – Közgazdaság ágazat

 

Felső sor: Vén Mira Panna, Horváth Kata, Borka József Miklós, Major Tibor József, Bezzeg Viktória, Varga Márk Martin, Tábi Sebestyén, Kulacs Fanni, Durecz Diána

Középső sor: Pecsenye Csenge Kíra, Osztotics Regina Mónika, Borostyán Fanni, Hegyi Gabriella (osztályfőnök), Gabrovits Barbara, Szabó Alexandra, Bokor Iza, Igaz Laura

Alsó sor: Nagy Noémi, Pataki Eszter Dóra, Pálmai Nikolett Vivien, Juhász Barbara, Lőrincz Bianka, Gyarmati Dorka

Hiányzók: Gombás Kíra, Németh Dorina, Ritter Manuéla Rebeka 

12.D – Turisztika ágazat

 

Felső sor: Csány Laura, Csontos Vivien, Polovics Lili, Kolmer Laura, Kupi Zsófi, Hegedüs Napsugár, Vida Dorina, Bakos Martina Csilla, Fehér Karina, Gugi Virág

Középső sor: Jeszkel Luca, Nagy Nikolett, Rozmán Anett, Pap Anna Hajnalka, dr. Biró Mihályné (osztályfőnök), Kővári Luca, Szabó Loretta, Kiss Alexandra, Gyügyi Kíra Viktória

Alsó sor: Somogyi Flóra, Csizmadia Flóra, Sallai Laura Csenge, Jankovics Zoé Réka, Gondi Evelin, Sötét Janka, Göbölös Boglárka, Szabó Dorina, Nánási Tímea Anna

Hiányzók: Béd Noémi, Mandler Nikolett, Érsek Katalin

Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

12. o. 

 

Felső sor: Martényi Tamás, Kucsera Máté, Morvai Maura, Viktor Luca, Hellinger Eszter

Alatta: Nigovicz Ádám, Pelyvás Anna, Márkus Bernadett, Nagy Gréta, Fejér Anna Natália, Varga Levente Csaba

Alatta: Polgár Hanna Zsófia, Nyári Hajnal, Bányai Dorina, Szabóné Csörnyi Rita (osztályfőnök), Juhász Diána, Tillmann Domicián

Alsó sor: Turu Laura, Vajay-Horváth Anna, Barta Georgina Kata, Gelencsér Eszter, Rozgics Nikolett, Gelencsér Dóra, Farkas Fanni

Hiányzók: Karácson Kristóf, Mátrai Barnabás, Szilágyi Éva

Székesfehérvári SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

3/11/B 

 

Felső sor: Horváth Adrienn (osztályfőnök), Csuri Tamara, Tóth Gábor, Muzer-Urbán Roland, Balogh Lajos

Középső sor: Oláh Márta, Dezső Dorina, Németh Réka, Puskás Kata, Kulacs Marianna, Deres Mónika (osztályfőnök)

Alsó sor: Kiss Evelin, Varga Kíra, Németh Petra, Szalai Borbála, Patkós Viktória

Hiányzók: Biczó Melissza, Horváth Kíra, Kovács Viktória, Nemcsák Virág, Rostás Mária, Tóth Krisztina

3/11/DE 

 

Felső sor: Orbán Dániel, Diósi Balázs István, Molnár Dávid, Varga Zsolt Krisztián, Horváth Botond, Gerván László, Zakar Olivér, Nagy Alfonso

Középső sor: Kajári Tibor, Lakatos Renátó Kálmán, Hüvely Csongor, Sárga Dominik, Viplaha Márk, Szabó Máté Dániel, Molnár Dominik, Matiszkó Adrián Milán, Kellner Martin Dániel, Gaál Bálint Attila, Vörös Zsombor Áron

Alsó sor: Hegyi Vivien, Link Viktória, Nagy Johanna, Tolonitsné Horváth Réka (osztályfőnök), Turner Barbara, Kiss Natália, Lévai Vanessza

3/11/F 

 

Felső sor: Szerencsés Veronika Alexandra, Ács Noémi, Földesi Milán, Kovács Aliz, Kiss Anna Szabina, Keszte Judit (osztályfőnök)

Alsó sor: Szádoczki Nikoletta Hajnalka, Baki Fruzsina, Szabó Fanni, Halász Patrícia, Tóth Réka, Simon Petra Patrícia

12/A 

 

Felső sor: Heinrich Vilmos, Gyűrűs Levente, Vitézné Jung Veronika (osztályfőnök), Horváth Dávid, Tóth Péter János

Alsó sor: Vilcsek Dorina, Baranyai Bettina, Pavelka Barbara, Nagy Enikő, Karikás Mirtill Jázmin, Litvik Réka

Hiányzó: Sturm Zita Mária

12/C 

 

Felső sor: Kalocsa Kevin, Csóka Kevin Zoltán, Bakos Richárd Attila, Tanárki Gábor (osztályfőnök), Babócsai Levente, Rezi Dániel, Németh Patrik Zoltán,
Márkus Marcell

Középső sor: Bagó Dorka Anita, Tímár Annabella Nikolett, Viszugyel Lilla, Simon Viktória, Pintér Viktória, Egyedi Anett, Németh Melissza

Alsó sor: Fodor Anna, Fórika Réka Csenge, Madarász Vivien, Kecskés Andrea, Németh Eszter, Tátrai Cintia, Fisi Rebeka

Hiányzó: Czepanecz Zsófia Dóra

13/1 

 

Felső sor: Simon Erik Patrik, Nagy Tamás, Orsik Armand, Suhajda Soma, Stibi Bálint, Dőry Ferenc Dániel, Nagy Máté Dániel, Osztotics Péter, Till András Dániel, Rad Balázs, Dénes Nataniel Zsolt

Középső álló lánysor: Zics Edina, Szabó Cintia Kinga, Molnár Enikő, Horváth Kira, Bozzai Tímea (osztályfőnök), Iványi Jázmin, Fodor Klaudia, Gézárt Kira Vivien, Vida Cintia 

Ülő lánysor: Hajdú Nikolett, Kiliti Nóra, Magyar Boglárka, Takács Bernadett Anita, Zölei Réka, Vizi Veronika, Balogh Noémi

Hiányzók: Hegedűs Bence Szabolcs, Kovács Péter Kevin, Magyar Bálint Gábor, Pallós Kende Bulcsú

13/2

 

Felső sor: Szabó Szebasztián Alex, Kiss Milán, Virágh Tamás, Takács Arnold Richárd, Németh Krisztián, Kaltenekker Kevin, Juhász Adrián, Németh Szabolcs Ferenc

Középső sor: Szabó Cintia Anna, Sánta Gabriella Veronika, Nagy Anna Dorina, Újvári Katalin, Mekota Regina, Kovács Zita, Bocsor Eszter Réka, Oravecz Laura, Molnár Nikoletta Nina, Kisteleki Anna Laura, Tímár Patrícia Luca, Kocsis Réka

Alsó sor: Böcz Regina, Bánhegyi Martina, Tar Emőke Zsuzsanna, Hajnal Viktória, Erdélyi Vanda (osztályfőnök), Huszár Lili Anna, Kárpáti Evelin, Kuczi Vivien, Dénes Eszter

Hiányzók: Pataki Dávid, Csete Bence, Guth Beatrix Dorina, Peresztegi Virág, Jordáki Réka Flóra

13/A 

 

Felső sor: Polgár Ádám György, Nagy Lajos Mátyás, Rad Ádám, Kovács Dávid Zsolt, Bőhm Nimród, Panyi Márk, Pálinkás Márk, Jeges Attila

Középső sor: Ferencz Alexandra, Rácz Laura Cintia, Keserű Klaudia

Alsó sor: Huszárfi Alexa Mirtill, Vinoczai Csenge, Jakus Dorina, Boroczki Beáta, Fehérné Halmi Gabriella (osztályfőnök), Herczku Cintia, Esztergomi Rebeka

Hiányzó: Horváth Adrienn

13/C 

 

Felső sor: Nagy Benedek András, Takács Petra, Takács Hédi, Bara Antónia, Kárász Izabella, Körtélyesi Imre, Tóth Kristóf

Alsó sor: Matus Viktória Elizabet, Faragó Lilla Virág, Ács Adrienn, Füki Tímea (osztályfőnök), Simon Petra, Csibor Laura Erika

Hiányzók: Kerekes Julianna, Sajtos Sára, Sasvári Krisztina, Szabó András Gábor, Teker Bence

Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

11/1 Karosszérialakatos osztály

 

Felső sor: Rada Attila Bence, Triebel Csaba, Udvardi Zoltán, Kunsági Márton, Burzuk János

Alsó sor: Oprea Arnold, Petrény Gergő, Szepes Tünde (osztályfőnök), Gálfi Alex Zoltán, Tóth Ármin András

Hiányzók: Kajári Erik, Vass Péter

11/2 

 

Felső sor: Pál Csaba, Szigethy Péter Nikolasz, Puspán Zsolt (osztályfőnök), Bodó Barnabás Máté, Király Áron

Alsó sor: Benkő Balázs, Murzsa Márió, Lapos István József, Horváth László, Nagy Alex

Hiányzók: Gál Szabolcs, Horváth Rómeó, Borsos Gergő, Dancsa Marcell Benedek

11/3 

 

Felső sor: Schmalkovics Ádám, Kulcsár Csaba (osztályfőnök), Ababei Alex, Heizer Máté

Középső sor: Hantosi Gergő, Csürke Dániel, Rácz Péter, Patkó Dávid, Szterszky Olivér

Alsó sor: Varsányi Ferenc, Toldi Ádám, Csák Kristóf, Dömötör Erik, Pribicki Milos, Rácz Sándor

Hiányzók: Hegedűs Szabolcs, Zsabka Mátyás

11/4 Hegesztő osztály

 

Felső sor: Franó Máté, Lukács Emil (osztályfőnök), Ozsgyán Máté, Fábián Gergely

Alsó sor: Tamás Dávid, Orsós Máté, Piszker Gábor Szabolcs

Hiányzók: Ágfalvi Zénó, Hodos Bence

13/E 

 

Felső sor: Vas Kristóf, Szkok Barnabás, Székely Tamás Tibor, Kauba Gergő Martin, Homolya Richárd István

Középső sor: Pszota Benjámin, Király Richárd, Molnár Judit Emerencia (osztályfőnök), Tóth András Lajos, Varga Szabolcs

Alsó sor: Daradics-Borsos Szabolcs, Pardavi Joel, Pereczes Patrícia Olga, Németh Réka, Bokros Balázs, Horváth Bálint

Hiányzók: Csepregi László Milán, Kiss Gergő

12/A 

 

Felső sor: László Attila, Bindisch György Károly, Koltay Marcell, Olasz Tibor Bendegúz, Kiss Sándor Benedek, Dobos Marcell, Biró Bálint, Soltész Martin

Középső sor: Juhász Gergő Norbert, Csidei Gergő, Lipovics Márk, Szkoklik Brigitta, Kiss Kornél, Nagy Attila Ádám, Varga Zalán, Kiss Vince

Alsó sor: Major László, Pátkai Máté Kevin, Mészáros Dominik Milán, dr. Liedermajerné dr. Szécsi Mária (osztályfőnök), Németh Szabolcs Máté, Tóth Bálint, Szoboszlai Bálint, Szonda Emilián Dominik

Hiányzók: Berki Szabolcs, Kiss Levente

14/B

 

Felső sor: Koller József, Juhász Dániel, Varga Krisztofer, Horváth Péter, Szabó Gergő, Csóka Godvin, Hofpár Gergely

Középső sor: Hegedűs Bálint, Nagy Dávid, Bencsik Milán, Rapai Radó, Fraumberger Ádám József, Tóth Bence, Verpulácz Patrik

Alsó sor: Devecsei András, Németh Katalin Veronika, Hollósi Tibor (osztályfőnök), Ganzorig Tuguldur, Kovács Dániel Rómeó, Rieder Attila, Hekkel Attila

Hiányzó: Muszka-Kalló Péter

Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum

12. A 

 

Felső sor: Kormos Bendegúz László, Klein András Zsolt, Horváth Boldizsár László, Buyankhishig Ankhbayar, Hajnal Patrik, Tóth Benjamin Levente, Tokodi Krisztián, Pajer Zalán, Marton Viktor Márton, Bakos Marcell, Szabó Balázs

Középső sor: Hargitai Balázs, Pál Péter, Takács Dávid, Horváth Bulcsú, Fehér Bence, Sipos Fatime (osztályfőnök), Hedlicska Tamás, Molnár Gergő, Bus Noel, Kiss Noel, Kovács Bence, Pápai Zsombor, Rácz Milán

Alsó sor: Szalai Ferenc, Bodocz Tamás, Takács Richárd, Erdélyi Sára Napsugár, Mayer Flóra, Ambrus Viktória, Szárneczky Zsófi, Tury-Nagy Levente, Vass Gergő, Rostási-Szabó Roland

12. B 

 

Felső sor: Stefanik Eszter, Tóth Virág, Végh Dorottya, Csikós Angelika, Köfner Kamilla, Ignácz Fanni, Stadler Alexa

Középső sor: Katona Szintia Diána, Sági-Baté Gréta, Pap Fruzsina Katalin, Faragó Róbert (osztályfőnök), Hajdu Csilla Adrienn, Flaschner Ilona Cecília, Csornai János, File Zsombor

Alsó sor: Szivek Petra, Farkas Dóra, Sárközi Dorina, Lejer Eszter, Harangozó Szabina, Bankó Alexandra, Volner Ádám, Fekete Milán
Hiányzó: Boncz Boglárka

12. C 

 

Felső sor: Bakos Hanna Zsófia, Dravicz Tamara, Dobos Elvira, Zsédely Virág, Reich Dorina, Kovács Sára Csenge, Bognár Lilla, Metykó Bettina, Unti Alexia

Középső sor: Szabó Noémi, Mergl Zoja, Kis Regina, Kókány Kiara, Piber Letícia, Ág Henrietta, Batári Csenge, Gimesi Kata, Vollein Csenge, Fröschl Katalin

Alsó sor: Németh Nikolett, Pap Hajnalka, Édes Viktória, Král Enikő, Szabolcsné Tóth Annamária (osztályfőnök), Fiáth Anikó, Szenyéri Letícia, Lőrincz Mirtill Emília, Holl Evelin

Hiányzók: Laczkó Borbála, Szénásy Ágnes Éva, Tóth Eszter Lívia

12. D 

 

Felső sor: Bognár Martin, Busch Tamás, Kiss Gergő, Lángi Marcell, Glück Botond, Nagy Radamesz

Középső sor: Pénzes Patrik, Demeter Zoltán (osztályfőnök), Uhrin Marcell, Hartal Benedek, Gyenis Kristóf, Borsos Patrik

Alsó sor: Lencs Gergő, Ujhelyi Bence, Bánszegi Alex, Resch Dávid

5/13/GI 

 

Felső sor: Takács Milán, Jenei Márkó Bence, Csermány Benedek, Budai Milán, Szűcs Gábor

Alsó sor: Farkas Ádám, Kalincsák Gergely, Mátyus István (osztályfőnök), Vinoczai Jázmin, Szalma Dániel 

5/13/I 

 

Felső sor: Berta Beáta, Pócs Enikő Anna, Korcz Nikolett, Ércz Eszter, Rigó Virág, Oszoli Evelin, Lehota Eszter

Alsó sor: Deák Dorina, Juraszkó Vanessza, Bartháné Kollár Katalin (osztályfőnök), Fekete Jázmin, Zsoldos Virág, Érsek Boglárka

Hiányzók: Szabó Aliz, Magyar Klaudia

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában