2023.05.16. 19:00
Fejér évfordulós emlékei
50 éve összefogtak a gyerekekeért a fecskeparti lakótelepen
Annak idején 80 család kapott lakhatást Fehérváron, a fecskeparti lakótelepen, de a lakhatásra szorultak létszáma tovább nőtt, ezért még abban az évben, 1973-ban további 45 lakást adtak át, beköltözői javarészt fiatalok voltak. Sok volt a kisgyermek és úgy gondolták, a fiatal beköltöző párok számát látva, a jövőben még többen lesznek, így szorgalmazták, hogy legyen a lakótelepnek egy játszótere. Igen ám, de a városi tanácsnak a játszótér felépítésére nem volt lehetősége, ezért másképp kellett megoldaniuk az ott élőknek, hogy gyermekeik mégis játszhassanak. Szerencséjükre egy megyei építőipari vállalat értesült az esetről és magukra vállalták a játszótér megépítését, hozzájuk csatlakoztak még a lakók és egy másik szervezet is. Összefogásuk eredményeképpen pedig megépült a játszótér.
Ez előtt 40 éve a nemzetiségi napon Száron
– Régen volt olyan forró hangulat Száron. A készülődés, a vendéglátás lázas izgalmaihoz a természet is hozzájárult 30— 35 fokkal – olvasható 1983-as tudósításunkban, melyben a szári nemzetiségi napról számoltak be. Még a szemem is kikerekedett, amikor az akkori időjárásról olvastam, de meglehet csak azért, mert ugyan ezeken a napokon, most 40 évvel később finoman szólva, más időjárási körülmények uralkodnak. A hőmérséklet alig éri el a 15 Celsius fokot és már annak is örülök, ha két percig kibújik a nap a felhők közül. No, de visszatérve Szárra, mi is volt akkor 1983. májusában?
„A falu korán ébredt. Az ablakokat már hajnalban kitárták, az asszonyok a konyhákban sürgölődtek, a vendégváró falatokat készítették. A férfiak a házak körül terepszemlét tartottak. Az udvarok, a kertek, az utcák, a terek ragyogó tisztasággal, pompás virágokkal várták a nemzetiségi nap vendégeit. Még az élelmiszerbolt is kinyitott ezen a vasárnapon, hogy aki a sátraknál nem talál kedvére valót, a boltba betérve megkaphassa.”
Ezeket a sorokat olvasva elfog a hiányérzet és arra gondolok, bár éltem volna akkor.