Versenybe szálltak

2023.05.15. 16:30

Az Év Fája lehet az újbarki tájház udvarán álló fehérszeder!

Az Újbarki Tájházért Egyesület benevezte a tájház udvarán álló, mintegy százéves fehérszederfát az Év Fája versenybe. Ha a fa bekerül a zsűri által kiválasztott tíz legesélyesebb közé, közönségszavazáson dől el, indulhat-e a sváb udvarok elmaradhatatlan „kelléke” az Év Európai Fája címért.

Borsányi Bea

A fa tövében sok program zajlik

Fotó: Újbarki Tájházért Egyesület

- A svábok, mint azt sokan tudják, spórolós, praktikus emberek voltak, ennek jegyében náluk szinte mindent a hasznosság határozott meg. Szederfa minden sváb udvarban állt, talán azért, mert a termését a lekvártól a pálinkáig bezárólag több mindenhez fel tudták használni  – mesélte nekünk Meztgerné Speier Katalin, az Újbarki Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, aki nem mellesleg éppen a hétvégén vehette át a Fejér Megyei Németségért díjat a Mányon tartott megyei német nemzetiségi napon. 

A versenybe egyébként, nem először neveznek az újbarkiak, de néhány éve nem jártak sikerrel. Ezért most ismét megpróbálják. A nevezett fák, illetve facsoportok közül négytagú szakmai zsűri választja ki azt a 10 döntőst, amelyekre a közönség júliustól októberig szavazhat, végül a szavazatok alapján dől el, melyik fa nyeri el az Az Év Fája címet. Ez a példány aztán megküzdhet az Európai Év Fája címért is.

- Azt, hogy pontosan hány éves is ez a bizonyos szederfa, senki sem tudja, de még a legidősebbek is azt mondják a faluban, amióta az eszüket tudják, ott áll a ház udvarán. Tájház értelemszerűen csak később lett belőle, de ma is hozzátartozik az életünkhöz, több rendezvényen is ülünk a tövében tavasszal és ősszel, árnyékában hűsölünk nyáron – mondta Pats Krisztina, az Újbarki Tájházért Egyesület elnöke, aki azt is elárulta, az egyesület nem dolgozza fel a fa termését, de volt már rá példa, hogy a faluból engedélyt kértek a szeder összeszedésére, hiszen a fa még ma is bőségesen terem. 

A versenybe történő nevezéskor Hős fának is jelölték, mivel koránál fogva már nem teljesen egészséges. A Hős fa elismerés olyan faegyedeket illet meg, amelyek élete veszélyben van, és amelynek megmentéséért a körülötte élők aktívan cselekednek. Szerencsére, az újbarki fehérszeder már neveli az oldalhajtásokat, így ha mégis elpusztul, lesz utánpótlás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában