Emlékkoncert – Dalünnep a javából!

2023.04.23. 16:30

Kodály Zoltánra, Petőfi Sándorra és a Himnusz évfordulójára emlékeztek Tácon

Kodály Zoltán 140., Petőfi Sándor és a Magyar Himnusz születésének 200. évfordulójára emlékeztek szombaton, Tácon – mondta el lapunknak Gabrieli-Kiss József énekművész. A 97. életévében járó Fehér József néptanító, karnagy kezdeményezésére a Gorsium Általános Iskola sportcsarnokában gyűltek össze a résztvevők. A közönség első sorait az egykori táci énekkar máig aktív tagjai és a helyi nyugdíjas kórus tagjai töltötték meg.

V. Varga József

Dalünnep a javából! Az előtérben a 97 esztendős Fehér József néptanító, karnagy. A táci önkormányzat díszoklevelet adományozott Fehér Józsefnek életművéért, amelyet a település kultúrájáért és művészetéért tett

Fotó: Vida Cintia

Amint Gabrieli-Kiss Józseftől megtudtuk: Horváth Tamás polgármester köszöntő szavai után Némethné Szabó Csilla, a lepsényi Fekete István Általános Iskola igazgatónője mondta el ünnepi gondolatait, kiemelve, hogy Kodály országában milyen fontos szerepe, pedagógiai jelentősége és felelőssége van az énekelni tudó közösségeknek.

Kissné Révfalvi Andrea, a Gorsium Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Clara Voce Vegyes Kar karnagya vezette fel az emlékhangversenyt. In medias res, rögtön a csúcsponttal indított a műsor. Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok című monumentális kórusművét szólaltatta meg a 40 tagú polgárdi kórus.

Öröm volt látni, hogy az énekkarokra országosan jellemző utánpótláshiány a vegyes kart nem fenyegeti, hiszen tagjaik között szép számmal vannak tizenéves fiatalok is. A kórus egynegyede tinédzser korú, ráadásul a polgárdiak énekkarának három karnagya is van. Mint megtudtuk, ebben is élenjárók, hiszen a művészházaspár (Kissné Révfalvi Andrea és Gabrieli-Kiss József) lánygyermeke egyebek mellett karvezetést is tanul.

Kónya Lajos: Kodály Zoltánhoz című versét a polgárdi kórus egyik fiatalja, Torma Gréta, a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum diákja tolmácsolta.

„Stabat Mater dolorósa, Állt az anya keservében…” – emelte ki Fehér József karnagy. Egy anya számára a legnagyobb fájdalom, ha látja gyermeke szenvedését. Ezt a keservet, ezt a kínt Kodály Zoltán négy rövid sorban foglalta össze. A tanár úr dirigálta kórus mély átéléssel mutatta be ezt a gyönyörű, tiszta harmóniákba komponált a capella kórusművet.

Fotó: Vida Cintia 

– Ezek után Horváth Tamás, Tác polgármestere egy személyes ajándékkal kedveskedett a megjelent régi kórustagoknak – folytatta Gabrieli-Kiss József. – A számukra igen emlékezetes egykori olaszországi hangversenykörútjuk bakelit lemezét digitalizált formában nyújtotta át minden megjelent kórustagnak. Köztük a tanár úr két gyermekének is, akik szintén kórustagok és zongorakísérőik is voltak. Fehér Lászlónak, Munkácsy-díjas, Kossuth-díjas és Príma-díjas festőművésznek, aki a Magyar Kultúra Követe, valamint Fehér József, Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett, Lyra-díjas zenepedagógusnak,

aki a 100 tagú szintetizátor zenekarral a Guinness Rekordok könyvébe írta be magát.

Egy-egy nagy család, a táci Fehér és egy másik, a polgárdi Kiss, egy még nagyobb családi formában, a kóruséneklés nagy családjában testesíti meg a szakmai és emberi elismerést, egymás megbecsülését. Mindez olyan mély kommunikáció, amelyben nincsenek nyelvi akadályok, a zene segítségével erős spirituális kapcsolatrendszer alakul ki egyén és egyén, közösség és közösség között.

Csenki Imre zeneszerző, a debreceni református kollégium zenetanára kiemelt figyelemmel volt az akkor karnagyi szárnyakat próbálgató Fehér József felé. Segítette, egyengette szakmai életét. Nem véletlen, hogy tanár és diák között kiváló szakmai kapcsolat alakult ki. Csenki tanár úr több darabját is kedves tanítványának dedikálta. Erről tanúskodik a Széki nóták és a Két táci népdal című műve is, amely a tanítvány Tácon gyűjtött népdalainak vegyeskari feldolgozása. Előbbit Kissné Révfalvi Andrea, utóbbit Fehér József dirigálta.

 

A sikeres férfiak mögött mindig áll egy nő, egy feleség, egy anya. Cesare Andrea Bixio: Mamma című slágerével őket köszöntötte Gabrieli-Kiss József énekművész, tenorista.

A hangverseny üde színfoltja volt a székesfehérvári Step and Style Táncstúdió, Táncélet KSE bemutatója, melyet a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum két kiváló tanára, Tombor Tímea és Bartha László vezetnek. Dinamikus koreográfiájukkal új lendületet vittek a monumentális műsorba. Szólótáncukat Petőfi Sándor: Szeptember végén című versére koreografálták, melyben Máté Nikolett és Bartha László táncoltak.

A műsor vége felé a fiataloké volt a főszerep. Három tehetséges énekes kápráztatta el a közönséget. Először Balázs Máté, a Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum diákja bizonyította tehetségét érces tenor hangjával, aki Robert Franz: Jó éjt és Balakirev: Álmomban hallgatom című darabjait énekelte. Ezek után két gyönyörű hangú csilingelő szoprán következett. Kovács Tamara és Kiss Kíra Laura, Mozart: Figaró Házasságából a Sull’aria, che soave zeffiretto duettet adták elő. Felkészítő tanáruk: Gabrieli-Kiss József.

A fiatalok sorát a Gorsiumi Srácok fantázianevű fiúkórus zárta, akik egy spirituáléval nyitottak Oh, Mary don’t You Weep címmel, majd Petőfi Sándor: Ismét magyar lett a magyar című versének Gabrieli-Kiss József által megzenésített változatát adták elő. Műsorukat egy igazi nemzeti érzelmű dallal, Máté Péter: Hazám című művével zárták. Öröm volt látni a sok fiatalt, akik jókedvűen, igazi hamisítatlan lendülettel harsogták: „Ez itt az én hazám!”

– A hangverseny végén az közös éneklésé volt a főszerep. A Táci Énekkar, a Clara Voce Vegyes Kar ­és a Táci Nyugdíjas Kórus együtt dalolt igazi Kodály-gyökerekből, népdalainkból. A szombati emlékkoncert dalünnep volt a javából, ahol idős, fiatal együtt a zene öröméért, az együtt éneklésért, a közösségért gyűlt össze. Mindez egy 97 esztendős zenepedagógus kezdeményezésére. Külön köszönet minden közreműködőnek! – tette hozzá Gabrieli-Kiss József. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában