Magyarország Tortája 2023

2023.04.16. 15:00

Harmincöt tortából hat került a döntőbe. Melyik lesz a befutó?

A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhetedik alkalommal hirdette meg a Magyarország Tortája versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Megvannak a döntősök!

BB

A Betyáros málna küllemében hozza az elnevezést

Fotó: cukraszat.net

Fejérben biztosan mindenki emlékszik még a székesfehérvári Damniczky Cukrászda Somlói revolúció elnevezésű alkotására, amelyet lassan tíz éve, 2014-ben választottak Magyarország Tortájának. Nos, az idén nem került be vármegyei cukrász a döntőbe, ahogy az a napokban nyilvánosságra hozott listából látszik, de izgalmas alkotások készültek ebben az évben is.

Ahogy az a Magyar Cukrász Ipartestület honlapjáról kiderül, az idei versenyre összesen 35 nevezés érkezett.  A cukrászoknak ezúttal sem volt könnyű dolguk. A kiírás értelmében ezúttal is a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vártak, idén azonban újdonságnak számított, hogy a megadott nemzeti értékekből és Hungarikumokból összeállított alapanyagokból minimum egyet fel kellett használni a nevezett tortáknál. A listán az újfehértói fürtös meggy, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, a tokaji aszú, a magyar akácméz, és a gyógynövények (pl. kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring, kakukkfű) szerepeltek. Érdekes, hogy az elvárás egy előre megadott alapanyag felhaszálása volt, ennek ellenére sok versenyző két-három összetevőt is kombinált a tortájában.

Az idei döntős torták a következők:

Betyáros Málna – Füredi Krisztián – Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső

Cserszegi fűszeres-mandula torta – Németh Béla – Sütibolt, Keszthely

Mandula kajszi – Sztaracsek Ádám és Szirmai Péter – Jánoska Cukrászda, Komárom

Merengő – Szabóné Tarján Barbara – Nonna Desszertbár, Szada

Spicces füge respektus – Lakatos Pál – Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós

Tihanyi Echo – Antipina Iuliia – Cakes & More by Garannikova, Budapest

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában