A zene erejével diadalmaskodott a kikelet Gánton

A délutáni napsütésben még reménnyel telten készültek a szervezők, vagyis a Krauszné Gróf Zsuzsanna vezette Gánti Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai a rendezvényre. Aztán változott a vidék. Hirtelen érte el a települést a vihar, de nem hátráltak meg és az esőtől terhes fellegek alatt éles hármas sípszó adta meg a jelet a gánti iskola hátsó kapujában, hogy álljon össze a téltemetésre felkészült farsangi menet. A sípot egy zongorának öltözött szervező fújta meg, ám a zene ereje nem fejezte be közreműködését a későbbiekben sem. Pendült a gitár, recsegtek a rezesek és messze szállt a tangóharmonika dala, ahogy a hosszú menet megkerülte a parkot, a játszóteret és a sportpályát, hogy aztán visszakígyózzon az iskola esőáztatta udvarára. Még el sem halkult az egyik sváb zene, máris felcsendült egy másik is, melyre az iskolások táncoltak a néha már-már zuhogó esőben. A vasvályúba fektetett kiszebáb csendesen várta a sorsát, ám előbb még meg kellett küzdenie a legényeknek. 

Tél és Tavasz csapott össze és a kiegyenlített küzdelem izgalmassá tette a viadal perceit. A Tavasz már-már elveszítette a kereplők hangjától felfokozott hangulatú párbajt, amikor a két lábon járó zongora közbelépett, és megkérte a Telet, hogy maradjon lent. Így is történt, így jöhetett a kiszebáb égetés, ami legalább ekkora sikerrel járt. 

A gántiakon tehát nem múlik, ők eltemették a telet, örömükben megitták a teát és megették a fánkot és most már bizalommal várják, mindenki mással együtt, a közelgő kikeletet.