Frissen Fejérből

2022.12.09. 12:22

Tárgyi és pénzbeli adományokat gyűjtöttek a Fidesz frakció tagjai a HEROSZ részére

Többéves hagyományát folytatva idén is csatlakozott az állatok karácsonya programhoz és adományokkal segítette a HEROSZ Fehérvári Állatotthont a fehérvári közgyűlés Fidesz frakciója.

Baráth Eszter

Fotó: Baráth Eszter

A frakció évről évre a HEROSZ támogatásáért fog össze az adventi időszakban. Így volt ez idén is, december 9-én pedig a pénzbeli és a tárgyi adományok egy részét el is vitték az állatotthonba. Délelőtt Horváth Miklós Béláné önkormányzati képviselő és Lehrner Zsolt alpolgármester érkezett a menhelyre, mivel a frakció más tagjai ez idő alatt is a közgyűlésen voltak.

– Régi, szép hagyománynak mondhatjuk azt, hogy segíteni próbálunk ilyenkor, december táján, miután az Isten teremtménye minden, ami élő, a növények és az állatok is, akik ráadásul még sokszor társai is főleg az egyedülálló, idős embereknek – emelte ki az átadón Horváth Miklós Béláné. Mint mondta, szeretnék, ha hozzá tudnának járulni ahhoz, hogy az otthonban lévő állatok számára a HEROSZ minél tovább segítséget tudjon nyújtani. – Kívánom, hogy még sokáig tudjon dolgozni a HEROSZ ilyen minőségben és ilyen szeretettel – fogalmazott a képviselő.

Krepsz Gyöngyi, az állatotthon székesfehérvári telephelyének vezetője úgy fogalmazott: mindenki mögött és előtt is nehéz időszak áll. – Az önkormányzat támogatását érezve az ember könnyebben végzi a munkáját, illetve érezzük az egész közösség megtartóerejét is, amit mindenkinek köszönünk. Mi egyet tudunk ígérni: mindent megteszünk az állatok érdekében – emelte ki.

Lehrner Zsolt hangsúlyozta, úgy tartják, egy társadalom fejlettsége attól is függ, hogyan bánik az állatokkal. – Székesfehérvár és a Fidesz frakció közössége pedig évről évre bebizonyítja, hogy ilyen értelemben egy fejlett társadalomról beszélhetünk. Odafigyelünk, és szívvel-lélekkel támogatjuk az állatokat – mondta az alpolgármester.

A frakciótól érkező élelem és a ruhák önmagukban is nagy segítséget jelentenek az állatotthon működését tekintve, a pénzadományt pedig elsősorban a villanyszámla kifizetésére fordítja majd a HEROSZ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában