Patrióták EGY asztalnál – Rácalmáson

A meghívott vendégek között találjuk Máthé Áron történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettesét, aki több kerekasztal beszélgetésen is nyilvánosságra hozta már az általa is fontosnak tartott történelmi tényeket az elhallgatott kommunista időkről…  

- Történészként hogyan értékelhető az, amikor bármely lokalitás (tanyától-fővárosig!) elhallgat, elsatíroz, vagy éppen hozzáférést tagad meg polgáraitól a valós múlt megismeréséhez?

- Információs önrendelkezés – ismerjük ezt a kifejezést. Ehhez hozzátartozik az is, sőt, az alapját is képezi, hogy milyen történetet mesélünk önmagunkról, hogy milyen történet mesélhetünk magunkról, sőt, hogy egyáltalán milyet tudunk mesélni. Éppen ezért nem tartom helyesnek a megtörtént események megismerését korlátozó törekvéseket. Természetesen kell kivételnek is lennie, hiszen néha a közösség érdeke éppen az, hogy ne kürtöljön világgá minden egyes fejleményt. A hangszeres hasonlatnál maradva: dobszóval nem lehet verebet fogni. De ez inkább a kivétel, ami erősíti a szabályt. Hiszen a közös történetek tesznek minket közösséggé. Nyilván van egy határ. Nem szeretem Nietzschét idézni, de bizony néha felejteni is tudni kell.

- „A nyilaskereszt árnyéka” c. (2019) könyved eléggé vaskos tartalmú ahhoz, hogy ne lehessen összekötni napjaink identitáspolitikájával. Nevezetesen azzal, hogy a nemzeti kormány hiába tesz különös erőfeszítéseket a tisztánlátás érdekében, a balliberális mantra állandóan relativizálja a legnyilvánvalóbb nemzeti értékeinket is: a ma is nyílt kommunista ellenességet, az ÁVH aljasságait, a Gulágok népirtás-poklát, vagy épp a kereszténységet…stb. Meddig kell még ezt tűrnünk egy olyan hálózatban, ahol a kommunisták ivadékainak egyenes volt a karrier mindenhová?

- 1944-ben a deportálások során a vállalkozó réteg egy jelentős részét a halálba küldték. 1945-től kezdve pedig több lépésben is elitcsere történt. Először is a hagyományos eliteket távolították el, B-listázás, internálás, kitelepítés, vagyontól megfosztás. A szociáldemokrácia szétverésével meg az őrült tervgazdasággal a szakmunkás-réteget rendítették meg. A parasztgazdák legjobbjait téeszesítés során tették tönkre, nagyon sok esetben fizikailag is. Közben a Magyar Közösség-üggyel és a többi koncepciós perrel megsemmisítették, elüldözték azokat, akik képesek lettek volna az ország formálására, a helyi közösségek vezetésére. Utána ugyanezt második hullámban 56 után is megcsinálták. Ezeknek az eliteknek a helyére a kommunizmus a saját társaságát pakolta be. Mondhatnánk: új kánont írtak vérrel. Ehhez fogható radikális változások 1990 után nem történtek, aminek megvoltak akkor a történelmi okai. Ez az örökség a mai napig visszahúzó erővel hat ránk.

- Hogyan határoznád meg egy patrióta mai, XXI. századi értékeit egy a még sunnyogó kriptokommunista-liberálisokkal átszőtt világunkban? 

- Azt hiszem a legfontosabb a humor. Amikor az újfent meghirdetett internacionalizmus tálibjai őrjöngő dühhel vetik rá magukat az európai hagyományok maradványaira, nagyon jó néha felidézni a Brian élete egyes jeleneteit. A vakbuzgó humortalanság áll ma szemben az egészséges jókedvvel. Ehhez kapcsolódik a hit kérdése is. Nem akarok prédikációt tartani, de ha az ember tudja, hogy van értelme az életének, mert az egy nagyobb, isteni rendnek a része, akkor talán már nem is látja annyira mindenhatónak a kultúra eltörlésére törekvő új vörösgárdistákat.