Számos megyéből érkeztek jogászok

2022.11.24. 18:00

Idén másodjára tartottak jogász konferenciát Fehérváron

Számos megyéből érkeztek jogász szakemberek az idén második alkalommal megrendezett országos szakmai konferenciára, melynek ezúttal is Székesfehérvár adott otthont.

Héjj Vivien

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Jogi hivatásrendek szakmai kihívásai a megújult jogi környezetben tematikával szervezett szakmai konferenciát a Székesfehérvári Törvényszék és a Magyar Jogász Egylet Fejér Megyei Szervezete. A jogász-napon a házigazda képviseletében Bóka Viktor címzetes főjegyző köszöntötte a jelenlévőket.

– Sajnos az elmúlt két évben a Covid miatt nem tudtunk jogász-napot tartani, nem tudtuk a jogász hivatásrendek képviselőivel a jogszabályok változásával, a különböző jogágak alkalmazási és joggyakorlati tapasztalatairól eszmét cserélni. Ezért aztán azt gondoltuk, hogy idén duplázunk, és tavasz után most ősszel is tartunk egy ilyen rendezvényt. – mondta a Magyar Jogász Egylet Fejér Megyei Szervezetének elnökeként Bóka Viktor.

A köszöntők során elhangzott, a jogi hivatásrendek képviselői körében igen nagy népszerűségnek örvend a szakmai program, a rendezvényre mintegy hetven fő regisztrált, érkeztek szakemberek Fejér mellett Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Pest megyéből, valamint Budapestről is.

– A délelőtti és a délutáni szekció előadásait igyekeztünk széles kör érdeklődését megcélozva összeállítani. Nemcsak polgári és büntetőjogi témákban hallhatnak előadást a kollégák, hanem még a munkaügy aktuális kérdéseivel is foglalkozunk a nap folyamán. – fogalmazott Turcsánné Molnár Katalin, a Székesfehérvári Törvényszék elnöke.

A megnyitót követő első előadást Varga Zs. András, a Kúria elnöke tartotta Stabilitás és változás az igazságszolgáltatásban címmel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában