Alla, Dariia és Sofiia a háború elől menekültek Csórra (videó)

Varga Miklós a felsővezetők stresszes világából érkezett. Mára már azt vallja, azokat a javakat, amiket az évek alatt felhalmozott, most megosztani szeretné. Adni kell ahhoz, hogy kaphassunk.

A vendéglátásban már volt némi rutinja. Korábban már vendégül láttak keleti fiatalokat, cserediák program kereteiben.

Egy gárdonyi barátja aktív részese lett egy olyan programnak, ami a háború menekültjeit támogatta. Így csatlakozott hozzájuk, először önkéntesként.

Online regisztrált egy segítő oldalon. Azon a csatornán keresztül hallottak először egymásról az ukrán családdal. Kezdetben chat formában vették fel a kapcsolatot, majd elérkezett a nagy pillanat.

Február 23, a pokol kezdete

A háború kirobbanásakor a fiatal családfő, Artúr nem tétovázott, és szeretteit azonnal átmenekíttette az ukrán határ romániai oldalára. A háborús helyzet miatt a katonaköteles férfi nem hagyhatta el az országot. Édesanyját, feleségét és 4 éves kislányát, ismerősök gondjaira bízta.

Erdélyből már a család kereste a lehetőséget, hogy Magyarországra juthasson. Artúr húga, Valeriia már egy éve itt élt és a fehérvári Densoban dolgozott.

A család kereste a lehetőséget, hogy Valeriihez csatlakozhassanak. Erre adta a meg a lehetőséget Miklós, amikor vállalta a család befogadását.

Nem mindenki támogatta a törekvéseit. Sokan féltették őt és családját az idegen emberektől. Legfőképpen az anyagi és biztonsági oldalát kérdőjelezték meg a döntésének.

Elindult az utazás szervezése. Erdélyből a nagymama Alla, menye Daria és unokája Sofiia vonattal indultak Magyarország felé. Mivel nem volt biometrikus útlevele, Allát a magyar határon leszállították a vonatról.

Miklós és Valeriia a Keleti Pályaudvaron várta őket. Hónapokkal később is elérzékenyül a viszontlátás örömétől. Valeriia már egy éve nem látta a családját, a találkozás szívbemarkoló volt. De a nagymama csak két órás késéssel, egy későbbi járattal érkezhetett meg. A felemelő jelenet újból lejátszódott, de a találkozás így lett teljes.

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen

A Bok csarnokba helyezték át a menekültek fogadását, Miklósék is oda indultak. A helyszínen derült ki, hogy ő maga nem mehet be, még kisérőként sem. Ám éppen egy forgatócsoport serénykedett a bejárat előtt, és az adományokat hordták az épületbe. Miklós fogott egy csomagot és bemasírozott ő is.

Még ezen a napon sikerült minden nélkülözhetetlen dokumentumot és iratot beszerezni a család részére. Az iratok megszerzése közben szerzett tapasztalatokat később Miklós tovább tudta hasznosítani. Az ügymenetek lebonyolításában folyamatosan segítségére van az újonnan érkezőknek is.

Az apa, Artúr döntése érthető és bölcs volt. A négy éves kis Sofiia olyan életre szóló traumáktól menekült meg, ami nagyon sokaknak nem adatott meg. Igaz, édesapjától távol kell lennie a mindennapokban, de lelke akkor sem sérül akkorát, mintha a bombák és a halál földjén marad.

A nyáron lehetőségük volt elutazni egy hétre a lengyel-ukrán határhoz, ahol ezt a pár napot együtt tölthették a családfővel. A napok nem voltak teljesen felhőtlenek. A hét elején még Sofiia elhitte, hogy csak a mentők és tűzoltók szirénáit hallja. Később már szülei sem tudták meggyőzni a kislányt és ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy kialakuljon a félelme.

Alla, Sofiia és Daria minden nap meghallgatják azokat az üzeneteket, amiket Artúr küld nekik. Naponta tucatnyi videó érkezik, szinte minden pillanatáról beszámol a férfi. Nem hagyják, hogy a család szétszakadjon.

Feltétel nélküli szeretet teremtő ereje

Amikor Miklóst a mindennapokról kérdezem, bevallja, egyáltalán nem volt biztos, hogy majd képesek lesznek egy fedél alatt élni. Hisz abban, ha valakinek szeretetet adunk, és azt viszont kapjuk, azzal olyan légkört generálunk, amiben öröm együtt létezni.

Több mint fél év telt el azóta, hogy március 20-án Alla-ék megérkeztek a budapesti pályaudvarra és Miklósék életébe. Az elmúlt hónapokban olyan szeretetgombóccá ért a két család, ami példaértékű. A konyhában egymást váltva készülnek a magyar és az ukrán ízek. 

Arról nem is beszélve, hogy a családi összetevőknek megvan a maga pikantériája. Daria ugyanis orosz származású. A mai világ egymásnak feszítette e két nemzetet, ebben a családban pedig egy egységként, hihetetlen szeretetben tartanak ki egymás mellett a pokollal szemben. Mi sem példázza ezt jobban, hogy a húsvéti ünnepeket Daria édesanyja is itt töltötte saját és Miklós családjával.

A kis Sofiia olyan természetességgel öleli át a nyakam, mintha én is a család tagja lennék. Alla, majd a munkából hazatérő Daria, úgy jönnek felém, mintha csak egy rég nem látott barátjuk lennék. És százkarátos a mosolyuk.

Miklós csak annyit akart visszajuttatni a világba, amennyit ő is elvárna magának és szeretteinek.