2022.10.12. 11:35
Október 15-én elindul a fűtési szezon Fehérváron
Hivatalosan október 15-én indul a fűtési idény, azonban a felhasználók nagy része már élt az előzetes fűtési lehetőséggel. Igaz, hogy még javában tart a vénasszonyok nyara, de az éjszakák már jóval hűvösebbek a nappaloknál, így éjjelente jó, ha van fűtés.
Fotó: pexels
Ahol jelezték az igényt, már elindították a fűtést. Egy héttel a hivatalos fűtési idényt megelőzően a fehérvári otthonok 90%-ában, a középületeknek pedig már több, mint a felében volt folyamatban a szolgáltatás. Október 15-vel azonban mindenhol bekapcsolásják a fűtést, hacsak az illetékes közös képviselő, lakásszövetkezet vagy fűtési megbízott ennek az ellenkezőjét nem kéri - mondta el Szauter Ákos, a SZÉPHŐ Zrt. vezérigazgatója.
Általános tendencia, hogy a fűtési szezon kezdetén megugrik a megkeresések száma a SZÉPHŐ felé. Az idei éveben a legtöbben arra kíváncsiak, hogy milyen módszerekkel tudnak spórolni a fűtésen a megnövekedett energiaárak tekintetében.
Az előremenő vízhőmérséklet szabályozásával a nap folyamán több időszakot is meg lehet jelölni, amikor csökkentjük vagy növeljük a lakások fűtöttségének mértékét. Az időszakok összehangolásával – a külső hőmérséklet függvényében – érezhető, akár jelentős mértékű megtakarításokat lehet elérni a szezon során - emelte ki a SZÉPHŐ Zrt. vezérigazgatója.
A cég ügyfelei részére telefonos, online és személyes ügyfélszolgálatot is üzemeltet a Székesfehérvár, Honvéd utca 1. szám alatt.
Frissen Fejérből
- Újabb éremeső hullott a fehérvári és martonvásári táncstúdió növendékeire
- Az óvodások “vasat hajtogattak”, de a nyolcvanhárom éves Lóránth Ferenc is végig csinálta a Kihívás napját Csőszön (galéria, videó)
- Randevú a kápolnásnyéki kastélykertben
- Bedobták egy autó szélvédőjét a Tóvárosi lakónegyedben
- Az aláírásgyűjtés végeredményéről is tájékoztattak Tordason