Az űrkutató Fehérváron: magunkhoz kell térnünk!

Az űrkutatókhoz az első kérdés általában mindig az: mi az, hogy magyar űrtevékenység és miért fontos egyáltalán az űrtevékenység? Már akkor is, amikor az orosz-ukrán háború még nem keserítette meg napjainkat, egyre könnyebb volt válaszolni, miért is fontos az űr – szögezte le a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott előadásában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, akire sokan voltak kíváncsiak csütörtökön este Székesfehérváron. De – tette hozzá gyorsan -, idén február óta ez még nyilvánvalóbb – fogalmazott, utalva a téma védelmi-katonai-kommunikációs jellegére. Az előadás végére pedig teljesen világossá vált, miért is fontos részt venni az űrkutatásban, űrversenyben manapság.
- Az űrtevékenység már az emberiség kezdeteitől részese mindennapjainknak, hiszen mindig is érdekelte az embert, hogy a kozmikus hatások hogyan befolyásolják az életét – mutatott rá a szakember a fellelt leletekre vagy a piramisokra, a Stonehenge létezésére, egyszóval mindenre, aminek köze lehetett a csillagászati megfigyelésekhez. Egy 20 ezer éves holdkőtől aztán ugrottunk egy nagyot az időben: 1957-ig, az űrkutatás valódi kezdetéig.
- Nem az a baj, hogy 1969-ben a Holdon jártunk, hanem hogy 1972 óta nem jártunk ott – fogalmazott Ferencz Orsolya, utalva arra, hogy ennek ellenére rendkívül sok minden zajlik jelenleg is a Hold körül – már ami az emberiségnek köszönhető.
A modern űrkutatás hőskora 1957 októberére tehető tehát, amikor az első ember alkotta tárgy – a Sputnik 1 – elmegy Föld körüli pályájára. – Ekkor bizonyítja be az ember, hogy fizikai eszközökkel is ki tud lépni a világűrbe.

Ez valóban óriási szenzáció volt, politikai és gazdasági szempontból egyaránt, vagyis az űrtevékenység mindig is „kettős felhasználású” világ volt, a kezdetektől – s ahogy hozzáteszi az előadó -, ma is az. Ezúttal mégiscsak a tudomány világából közelítette meg a kérdést a szakember: az űrverseny izgalmát azonban nem csak a felfedezések adták, hanem az a tudományos verseny is, amely elképesztő méreteket öltött kezdetekkor. Volt, hogy hónapok, máskor csak hetek választották el a nagyhatalmakat a jelentős eredmények elérésétől, bemutatásától.
A történetet így folytatta az előadó: - Merthogy ’57 októbere után csupán csak 14 hónap telik el az első műhold fellövésétől addig a pontig, míg az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Eisenhowernek a karácsonyi beszédét műholdak közvetítik a háztartásokba. Új történet kezdődik ekkor: megszületik a globális hírközlés. Vagyis az emberiség bevonta a kommunikációs játékba a világűrt. Ekkor „összemegy alattunk a bolygó”, világfalu, amelyben ma már természetszerűleg benne élünk – mondta a szakember, kiemelve a manapság leghétköznapibb eszközt, a mobiltelefont, amely a zsebünkből elővéve, mini számítógépként működik az emberek életében.
A magyar vonatkozásokról is hosszan szólt az előadó, kiemelve Bay Zoltán és Simonyi Károly munkásságát, akiknek köszönhető, hogy Magyarország a világon másodikként megmérte radarjel segítségével a Föld és a Hold távolságát. – Az első az Amerikai Egyesült Államok, ám csak néhány héttel előzött meg minket. A magyarok azonban már ’45 elejére elkészültek a berendezéseikkel, ám megérkezik a front és átmegy Budapesten, és ezért nekik mindent újra kellett építeni.
Az űrkutatásnak azonban sokkal nagyobb köze van ahhoz, hogy mi hogyan éljük az életünket, mint gondolnánk. A hírközlésen túl kiemelhető ezen a téren a meteorológia, termésbecslés, környezetvédelem épp úgy, mint a navigáció, térképészet, orvosi kutatások sora, vagy éppen a napelem és az egyéb olyan anyagok megalkotása, amelyek, az űrkutatás fejlesztése során, mintegy „melléktermékként” alakultak ki és váltak az emberiség életében hasznossá – sorolta a kutató.
- Igazi, nagy áttörést hozó felfedezés – és ez foglalkoztatja ma is a kutatókat -, hogy egyáltalán hogyan lehetséges élet egy csillag szomszédságában? Hogy lehet, hogy itt vagyunk, miközben nem kéne, hogy itt legyünk?  Mi egy anomália vagyunk! S ezt akkor ismertük fel, amikor először léptünk ki a világűrbe. Körbe néztünk és észrevettük azt, hogy vannak itt még Föld-típusú kőzetbolygók – a Vénusz vagy a Mars például -, de mégis, mindegyik elképesztő szélsőségek közepette működik, emberi életre alkalmatlanok. S köztük mégis itt van a Föld…
Létezésünk kérdését persze egy egyórás beszélgetés alatt nem lehet megfejteni, de a több százezer évnyi emberi élet után mégis az látható, hogy a legnagyobb sérüléseket nem ezerévek óta, csupán mindössze 150 éve, azaz az ipari forradalom óta okozzuk a bolygónak, amelyen élnünk. S mindennek hatása – a szén-dioxid kibocsátástól kezdve a környezetszennyezésen át a hulladéktermelésig – az idei évben már igen erősen látszódott Magyarországon is.
- Aki látta most a folyóink állapotát a nyáron, aki próbált öntözni a kiszáradt kutakból s végignézte, hogy nincs kukoricatermésünk, az tudja, hogy ez mit jelent. S azt tudom mondani, hogy ez még csak az előszele annak, ami jön. Sokkal súlyosabb az, ami vár ránk – ám az elkeseredés helyett az előadó rámutatott, hogy optimistább gondolkodásra ösztönözze a hallgatóságot: - A tapasztalat azt mutatja, tudjuk jó irányba befolyásolni mindazt, amit a Földdel művelünk. Madáchnak tehát ebben is igaza volt: „Nem oly könnyű országomból kitörni. Honos szózat hív, térj, fiam magadhoz!”