2022.08.22. 06:59
Újjászületett a város szívében a Szent István király-székesegyház
Reich Szabina, a Szent István Király Múzeum régésze több év kutatását összegezte.
Reich Szabina, a Szent István Király Múzeum régésze rengeteg új tudományos információhoz jutott a feltáró munka során
Fotó: Fehér Gábor / FMH
Mikor kezdődtek a feltárások?
– Először 2016-ban nyílt lehetőségünk – a püspökség hozzájárulásával és az önkormányzat anyagi támogatása mellett – régészeti kutatásokat végezni a székesegyházon belül az épület felújításához kapcsolódóan. Kezdetben a két oldalsó kápolnában folytattunk feltárásokat, és mindkettőben, közvetlenül a burkolat alatt „megjelent” a középkor. Hiszen a barokk kori püspöki székesegyháznak, amelynek ma Szent István a védőszentje, létezett egy középkori előzménye, melyet a kutatás jelenleg az egykori Szent Péter-plébániatemplommal azonosít. Ha kívülről feltekintünk a két toronyra, tudnunk kell, hogy ezek eredeti helyükön álló középkori tornyok, gótikus ablakokkal. A különbség mindössze annyi, hogy kissé alacsonyabbak voltak a középkorban, mint amilyenek manapság. Továbbá a 18. század végi építkezések során egy úgynevezett köpenyfalat kaptak, azaz téglából körbefalazták őket.
Hol kell képzeletben elhelyeznünk a középkori templomot?
– A jelenlegi székesegyház előtti téren és az épületen belül. A török hódoltság idején a középkori templom igen rossz állapotban volt, ezért a püspökség 1777. évi megalakulását követően egy új, barokk stílusú egyházi épület felépítése mellett döntöttek. Mivel a hívek lelki szükségleteit folyamatosan biztosítani kellett, ezért párhuzamosan zajlott az építkezés és a még álló 15. századi falak között a misézés. Ahogy aztán épült az új templom keleti irányba, úgy bontották le a régit, amelynek végül egyedül csak a tornyai maradtak meg.
Milyen fontos leleteket találtak?
– A déli, oldalsó kápolnából, amely a középkori templom sekrestyéje volt, előkerült egy családi kripta. Különlegességét az adja, hogy a tetejét fedő kőlap megmaradt, de törött állapotban. Ez azért ritkaság, mert ezeket a fedőlapokat előszeretettel felhasználták másodlagosan, beépítették különböző épületekbe építőanyagként.
Mint ahogyan történt ez a Nagyboldogasszony-bazilika esetében is, a mai Romkert, Nemzeti Emlékhely területén. Miért úszhatta meg ez a kőlap a másodlagos beépítést?
– Az egykori kápolna boltozata beomlott, maga alá temette ezt a fedlapot, és már nem bajlódtak a kitermelésével. Így a vörösmárvány kőlap ma is megtekinthető. Nem fejezték be a faragását, mert hiányzik róla a sírfelirat, az elhunyt neve és kora, azonban a címerben lévő szimbólumok alapján alapos okkal feltételezhető, hogy egy firenzei család, a Del Bene kriptája lehetett.
Miként kerülhettek ők ide?
– A középkori Székesfehérvár sókereskedelmi központ is volt, ennek az itáliai családnak pedig bizonyítottan volt nálunk sókamarása.
Milyen további eredményekről tud beszámolni?
– A déli kápolnában további sírt tártunk fel a kriptán kívül. A másik, északi kápolnából, amit szintén sekrestyének használtak a középkorban, egy vízgyűjtő medence került elő, de sajnos a hozzá tartozó falikút nem maradt meg. A nyugati oldalon egy gótikus lábazati falfestés nyomait is megtaláltuk, melynek különlegessége a ritkaságában rejlik, mert a talajnedvesség miatt mindig innen vált le először a vakolat, így kevésbé maradtak meg. Ebből a helyiségből is szintén számos temetkezés került a felszínre. Ez nem meglepő, mert a középkori templomot temetkezési helyként is használták: aki megváltotta a sírhelyét, annak jogában állt az épületen belül temetkezni, még akkor is, ha nem egyházi, hanem világi személyként élt.
Mit kell tudni az előkerült korpuszról, amely most a múzeumban látható, de a másolat a székesegyházban megtekinthető?
– A feltárások egyik különleges eredménye az úgynevezett limoges-i korpusz, amely a középkori szentély bolygatott rétegéből került elő. Limoges egy dél-franciaországi város, mely híres volt az ötvösművészetéről, és már a 13. század első évtizedeitől kezdve rendszeresen érkeztek onnan elsősorban egyházi kegytárgyak a Magyar Királyság területére. Jellemzőjük, hogy általában bronzból öntik ki a formát, felületén rekeszeket kialakítva, melyekbe zománcot töltenek. A fehérvári példánynál Krisztus ágyékkötőjének redőibe zöld színű olvadékot öntöttek, majd aranyozták a felületét. Valószínűleg francia klérikusok hozhatták magukkal, vagy ajándék lehetett egykor a kereszt, amelyen rajta volt ez a korpusz.
Miként kell elképzelnünk a középkori templomot?
– Erre a 2018-ban végzett feltárások adtak magyarázatot. Akkor nemcsak a főhajóban, hanem a teljes területen kutattunk. Az új információkkal sikerült felállítanunk a templom különböző építési fázisait, bár ez nem tekinthető százszázalékosnak, hiszen még folyik a tudományos feldolgozás. Az első periódus a négykaréjos alaprajzú épület, amelynek alaprajza a tér burkolatán látható. Kralovánszky Alán ezt a templomot azonosította Géza fejedelem és felesége nyughelyeként, de a korai keltezését nem tudtuk sem megerősíteni, sem megcáfolni a terület erős bolygatottsága miatt. A következő építési fázis az Anjou-korra, valószínűleg Károly Róbert idejére tehető, amikor egy hosszházat építettek keleti irányba sokszögű szentéllyel: ennek falait már a mai székesegyház belsejében találtuk meg, ahol teljes egészében megmaradtak a boltozatot indító falpillérek lábazatai is.
Miként temetkeztek akkor a templomban?
– A padlózat alá egyszerű sírgödörbe vagy a 14. századtól falazott sírgödrökbe, úgynevezett kriptákba temetkeztek.
Tudható, kik temetkeztek ide?
– Ilyen adat sajnos nem maradt fent, de nyilván csak a jómódú helyi polgári lakosság tudta megfizetni ennek a költségét.
Hogyan épült, formálódott tovább az épület?
– Az egyhajós templom északi oldalához építettek egy sekrestyét a 14–15. század folyamán. Az utolsó fázisban elbontották a négykaréjos alaprajzú templomnak a maradék három karéját, és két- vagy háromhajós templomot alakítottak ki, az északi és déli oldal épületrészeinek falait pedig tornyokká magasították. A délnyugati sarkon egy különálló sírkápolnát és osszáriumot építettek.
Mi volt az osszárium rendeltetése?
– Az osszárium egy föld alatti csontkamra, ahová a megtelt temető felszámolását követően – újbóli temetkezés céljából – elhelyezték a csontokat. Föléje kápolnát emeltek, ahogyan itt is tették. A temetkezések egészen a barokk korig folytak, számos sírt tártunk fel a területen. A középkori sírokból elsősorban viseleti elemek, övcsatok, gyűrűk származtak, majd a hódoltság korát követően az elhunytak mellé különböző kegytárgyakat, például rózsafüzért helyeztek.
Miért nem tudják, hogy két- vagy háromhajós volt az a templom?
– Csak egyetlen pillér került elő, és ha a korszak templomait nézzük, mindkettő lehetséges lehetett.
Maradtak önben még szakmai kérdések?
– Azok mindig maradnak, sőt, egyre több merül fel, de éppen ezek a kérdések segítenek abban, hogy tovább haladjon a kutatás.
Amelynek jelenlegi állását miként tudná összegezni?
– A területen folytatott bolygatások, például közművesítés, tereprendezés miatt a templomépületnek csak az alapozása maradt meg, és a keltező értékű rétegek is megsemmisültek. Így teljes bizonyossággal nem tudjuk megmondani, miképpen nézhetett ki, de az előzetes kutatási eredmények alapján hozzávetőlegesen fel tudtuk állítani a különböző építési fázisokat.