Frissen Fejérből

2022.08.28. 07:00

Izzasztó küzdelem, biztató szurkolás – fergeteges hangulat a Sárosd Kapa-Kupán (videó, képgaléria)

A gazdák ismét beizzították kapálógépeiket, ám ezúttal a földek helyett az akadályokkal teli pályán bizonyították rátermettségüket. A minden eddiginél nagyszabásúbb Sárosd Kapa-Kupán bizony szó szerint küzdöttek az elemekkel a versenyzők.

Héjj Vivien

A több mint hatszáz méteres pályán megannyi akadály és kihívás várt a versenyzőkre

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Szombaton ismét felzúgtak a motorok a lovaspályán, ahol immár hetedik alkalommal álltak rajthoz a gazdák a Sárosd Kapa-Kupán. A nevezési helyek rekord idő alatt, alig kilenc órán belül beteltek, így idén ötvennégy versenyző – köztük négy hölgy – állhatott rajthoz gyári vagy saját maguk által épített, tuningolt gépekkel. Az öltözködési szabálynak megfelelően a versenybe szálló gazdák gumicsizmában, kantáros nadrágban, kockás ingben, fejfedővel a fejükön pattantak a robikapa ülésébe és vágtak neki a több mint hatszáz méteres távnak.

A pályán aztán megannyi akadály és kihívás várt a versenyzőkre: az első méterek megtétele után rögtön megpakolhatták pótkocsijukat az összesen hatvan kilogrammot nyomó vizes ballonokkal, melyeket aztán végig magukkal kellett vinniük, majd a célba érkezés előtt még ki is kellett pakolniuk. A legnagyobb küzdelmek a pálya erdős területén zajlottak, itt az emelkedők és az olykor szűkös kanyarok igencsak megdolgoztatták a versenyzőket, akiknek a pálya ezen pontján egy vizesárokkal is meg kellett küzdeniük. A vízzel teli árok ugyancsak többeken kifogott, egyes gépek itt végleg feladták a harcot, ám a versenyzők túlnyomó többsége sikerrel vette az akadályt még akkor is, ha gumicsizmájuk már nem csak kívülről volt vizes.

A versenypálya további része az előbbiekhez képest már szinte gyerekjátéknak mondható – hiszen legalább szárazföldön zajlott. Egy adott ponton a járgányról lepattanva egy vízzel teli lavórból kellett kihalászniuk az indulóknak egy kulcsot, amivel kinyithatták a pálya további részét feltáró kaput. Miután sikeresen vették a kanyarokat, a libikókaszerűen mozgó pallót és gond nélkül áthajtottak a hatalmas méretekkel rendelkező permetezőgép alatt, elérkezett a fűnyírás ideje – persze nem szó szerint –, amikor is a kihelyezett géppel szlalomoztak a madárijesztőknek is beillő akadályok között. Innen már tényleg csak néhány kanyaron, rázatón és kavicságyon kellett túljutniuk a gazdáknak, hogy elérjék a frissítővel teli korsót, melynek elfogyasztása a verseny végét jelentette.

 

– Ez a valaha volt legnagyobb kapálógépes verseny Magyarországon. Nagyon nagy számban érkeztek versenyzők az ország minden pontjáról, nagyon szép az idő, aminek különösen örülünk. Úgy látjuk, az erdős rész idén a legnehezebb akadály. – mondta a verseny szervezője, ötletgazdája Sztupa Balázs.

Természetesen a helyiek és az ország minden tájáról érkező érdeklődők is kitettek magukért: tapssal, s olykor hasznosnak tűnő jó tanácsokkal biztatták az akadályok fogságából kijutni próbáló versenyzőket.

Dicső Ádám, a verseny főszponzorának marketing menedzsere arról beszélt, habár minden versenyzőnek az a célja, hogy nyerjen, a legfőbb cél mégis az, hogy a jelenlévők jól érezzék magukat.

– Sokan szériagépekkel, saját épített vagy retró gépekkel érkeztek, régi motorokat élesztettek újra, ez a sokszínűség még érdekesebbé teszi a versenyt. A Kapa-Kupa összehozza az embereket, nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban. – tette hozzá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában