Frissen Fejérből

2022.08.31. 17:36

A Királyok és Szentek záróeseménye egyben a folytatás nyitánya (képgaléria)

Könyvbemutatóval zárták a szervezők a Királyok és Szentek kiállítást. Az eseményen felszólalók mindegyike bízik abban, hogy a kiállítás tovább él majd a látogatók lelkében éppúgy, mint a Királyok és Szentek – Az Árpádok kora című tanulmánykötetben.

Palocsai Jenő

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Szent István Király Múzeum és a Magyarságkutató Intézet közös kiadásában a hasonló című kiállítással párhuzamosan megjelent egy tanulmánykötet, melynek bemutatóját éppen az kiállítás utolsó felvonásának szánták. A Szent István Király Múzeum és a Magyarságkutató Intézet közös könyvét, illetve annak születési körülményeit a Rendház épület Látogatóközpontjában láthatták az érdeklődők. 

Vizi László Tamás szólt elsőként. A Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgatóhelyettese kitért arra, hogy mennyi munka és nehézség árán született meg a könyv és hogy mennyire bízik abban, hogy a kiállítás sok ezer látogatója kellemes emlék gyanánt hazaviszi az itt látottakat, illetve a kötetet, és így továbbra is bennük fog élni az emlék.  

Spányi Antal megyés püspök köszöntőjében visszaemlékezett, hogy már a feltárások utolsó mozzanatai zajlottak, mikor egy jófülű ember furcsa koppanást hallott. Akkor került elő egy fontos tárgy, egy kereszt, mely torz volt és megkopott, de mégis áhítattal vették körbe. 

A főpásztor fontosnak tartotta hangsúlyozni: - A nagy, illetve szent királyaink sokféleképpen küzdöttek a hazáért. Az egyik karddal, más bölcs politikával, míg megint mások összetett kézzel, imával tették mindezt. A lényeg az volt, hogy az élet útját keresték és hogy meg is találták, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még itt vagyunk. 

Kásler Miklós volt miniszter úgy fogalmazott: - Ritka az, amikor egy kiállítással egy egész történelmi kort mutatnak be. Az Árpád, illetve az Álmos házra a feledés rétegei rakodtak, és ezeket minél előbb le kell hántani. 

A záróünnepen felszólalt Cser-Palkovics András is. A polgármester azt mondta, a több mint 40 ezer látogatót vonzó kiállítással kapcsolatban: - Szomorú a szívünk, mert sok tárgynak állandóan itt lenne a helye és most elviszik, de úgy is fel lehet fogni, hogy pár éve ki gondolta volna, hogy egyszer itt lesznek ezek a tárgyak együtt, egy helyen? Reménykedjünk, hogy talán egyszer újra visszatérnek.  

- Az akarat diadala - mondta a könyvre Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója. Mint elmondta, sok ellenzője és kerékkötője volr a kötetnek, de az itt kialakult nemzeti összetartást nem tudták megsemmisíteni. 

A könyv nem kevesebb, mint 18 tanulmányt foglal magába, melyek az adott korszakkal foglalkozó régészek, eszme-, vallás-, és jogtörténészek, történészek, néprajzkutatók, és archeogenetikusok tollából származnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában