Gránátok a Vértesben - Senki ne nyúljon hozzá, veszélyes!

Ebben a rettenetes kánikulában is járják az erdőt?  

– Mi ezt csináljuk télen, nyáron, tavasszal és ősszel, minket az időjárás nem befolyásol, legfeljebb felöltözünk, vagy nekivetkőzünk a munkának. Szinte minden héten találunk fel nem robbant lövedéket, amelyről jelentést adunk. De más feladat is akad: két könyvet írtam már a második világháború vértesi harcairól, a harmadikkal is elkészültem, amely a huszársírokat mutatja be. Radisics Milán, a világ egyik legjobb, többszörösen díjnyertes természetfotósa készíti hozzá a felvételeket. A kötetben a történelmi helyszíneket járjuk be, egyfajta útikalauz lesz olyanoknak, akik még nem jártak a Vértesben, de szívesen túráznak: nekik segítünk abban, hogy tudják, melyek azok a helyek, melyeket okvetlenül meg kell nézniük.  

Azaz ezúttal nem csupán a második világháborúra összpontosít? 

– Nem, hiszen levezetem a Vértes teljes múltját, az elnevezésekkel, a várak, várromok, családok történetével foglalkozom, s ennek lesz része Milán fantasztikus fotóival a huszár temetkezési helyek bemutatása is. Ezeket együtt gondozzuk az erdészettel, az önkormányzatokkal. Minden temetőnek megvan a maga szomorúan hősies története, mint ahogyan annak is, hogyan és miért kerültek azok a katonák ott végső nyughelyükre.

Sokan még mindig meglepődnek, hogy ennyi hadianyag lapul az erdőben? 

– Valóban megdöbbennek a kerékpárosok, a túrázók, de még a vadászok is, azt mondják, ilyen mennyiségre nem gondoltak volna. Kitesszük a figyelmeztető szalagokat, amelyekből látszik, hogy ezek bizony ott voltak eddig is közvetlenül a túraútvonalak mellett. Évek óta azért dolgozunk, hogy egyre kevesebb veszélyes eszköz lapuljon legalább a jelölt útvonalak közelében, ezért folyamatosan „takarítunk”.  

Úgy tudom, az évtizedek múlásával szinte kinyomja magából a föld a fémtesteket.  

– Igen, hiszen mozog a talaj, az erózió is jelen van, az eső is kimoshatja a robbanóanyagot. Mi azért dolgozunk fémkeresővel, hogy mélyebbre „lássunk”, hiszen azért az ritka, hogy valami a felszínre kerüljön. Az egyik vasárnap bejelentett veszélyes tárgy egy 122 milliméteres, nagyobb méretű tüzérségi lövedék közvetlenül az erdei út alatt feküdt, tehát hetvenhét évig felette jártak el az erdészet autói. 

Ön szerint is a legjobb minden előkerült gyanús fémtestet úgy kezelni, mintha bármelyik pillanatban robbanhatna?  

– Ezt mindenkinek, minden fórumon, minden alkalommal elmondjuk. Néha látjuk, hogy valaki a megtalált robbanótestet feltűnő helyre, például egy fa alá teszi. De ez sem jó, a legjobb hozzá sem nyúlni, hívják inkább a 112-es telefonszámot! Ezek az eszközök eléggé instabilak, van olyan, amely már elhagyta a vetőcsövet, volt a levegőben, már repült, már beélesedett. Semmi sem garantálja, hogy nem robban fel, hiszen a legnagyobb harcok idején a nagy hóban, a felázott talajon gyakran elmaradt a detonáció. Előfordult, hogy a lövedék olyan szögben csapódott be, hogy a gyújtó működésképtelenné vált, de attól még a röppályán beélesedett.    

Sokat beszél a múlt harcairól. Tudják az emberek, mi történt a Vértesben?  

– Közös erőfeszítésünk célja ez az önkormányzatokkal, az erdészettel. Tavaly ősszel minden fontos helyre tájékoztató táblák kerültek ennek érdekében: az erdő közepére, vagy éppen egy falu temetőjébe. Sok helyen most már a hősi halott katonák portréi is láthatóak, ezeket az elesettek családjaitól kaptam. A turisták eddig is arra jártak, csak éppen fogalmuk sem volt arról, hogy ott mi történt. Most már a történteket arcokhoz lehet kötni, ezzel tettük nagyon személyessé a múltat. Egészen friss fejlemény, hogy egy emlékpark, túraútvonal létrehozását tervezzük a Vértesben, amely tizenkét állomást tartalmaz majd félig Fejér, félig pedig Komárom megyében. A tizenkettedik állomás Mindszentpuszta, egy állandó kiállítással. Ennek lesz jó túravezetője a könyv, amely rövidesen napvilágot lát.