Színes és hasznos

2022.07.14. 07:40

Esernyőket várnak Zámolyon

Új ötlettel álltak elő a szervezők az augusztusi falunapra: színes ernyők kavalkádját szeretnék a színpad elé telepíteni, hogy árnyékot biztosítsanak a nézőknek a melegben.

Borsányi Bea

Szentendre esernyőkkel fedett utcája

Forrás: Shutterstock

Vélhetően idén is forróság lesz a falunapokon, melynek gerincét, mint mindig, a szombati nap adja augusztus 13-án. Éppen emiatt született meg az ötlet, hogy valamiképpen gondoskodjanak a szervezők árnyékos helyekről, hiszen a rendezvény helyszínén, a focipályán nincsenek fák. Tavaly már kísérleteztek ilyennel, akkor a labdafogó háló és a kapu közé feszítettek ki árnyékot adó, nagy vásznakat és alá állították fel a limonádéstandot, illetve tartottak a gyerekeknek kézműves-foglalkozásokat.

Idén arra gondoltak, újabb árnyékos részt alakítanak ki: a színpad elé színes esernyőket helyeznek a magasba, hason­lóan a Szentendréről ismert, esernyőkkel fedett utcához. Ennek megvalósításához Baboth Dóra rendezvényszervező várja az esernyőadományokat, amiket a művelődési házban, a faluházban, de az önkormányzatnál is le lehet adni. Minél több és minél színesebb ernyő érkezik, annál vidámabb lesz a végeredmény!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában