Közösségkovácsoló program

2022.06.24. 17:24

24 órás horgászversenynek ad otthont a Palotavárosi felső-tó

Idén is 24 órás horgászversenynek ad otthont a Palotavárosi felső-tó. A Hosz XVI. Országos Horgászversenyre háromfős csapatok jelentkezését várták.

Baráth Eszter

Forrás: Nagy Norbert / FMH

Forrás: Nagy Norbert / FMH

A Honvédszakszervezet Központi Iroda az MH Híradó és Vezetéstámogató Ezred közreműködésével szervezett versenyén idén 23 csapat vesz részt. Grál Norbert főtörzsőrmester, katonazenész, a verseny szervezője nagy örömmel tett eleget ismét a felkérésnek, hiszen mint mondja, jó érzés életre hívni egy programot, ami összekovácsolja az embereket, ezzel kicsit kiléphetnek a mindennapokból és közben versengenek is egymással. Ez utóbbi külső szemlélőként egyáltalán nem volt látható ottjártunkkor, a résztvevők csendesen szerelték fel horgászbotjaikat és hajítottak a beetetett területek felé.

– Reménykedem benne, hogy idén sikerül az eddigi 5,5 tonnás rekordot megdönteni. Erre esély is van, szép a környezet, jó az idő – emelte ki Grál Norbert a fogásokkal kapcsolatban. Székesfehérvár már harmadik alkalommal ad otthont a 24 órás megmérettetésnek, a szervező elmondása alapján a versenyzők minden alkalommal jól érezték magukat és visszakívánkoztak a városba. Mint mondta, ez annak is köszönhető, hogy a tó környéke egyre fejlettebb, egyre jobb környezetben versenyezhetnek a résztvevők.

A Fejér megyei résztvevők mellett a versenyre az ország számos pontjáról érkeztek, többek között Budapestről, Debrecenből, Kaposvárról, Szolnokról, Várpalotáról és Veszprémből is. Grál Norbert köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki segítette a szervezés folyamatát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában