Frissen Fejérből

2022.05.10. 07:15

Koszorúzás és tárlatmegnyitó: megemlékezések az Európa-nap alkalmából

Hétfőn több helyszínen is megemlékeztek a II. világháború európai befejezéséről, a véres harcok áldozatairól és hőseiről. Az Európa-nap alkalmából koszorúzások voltak a fehérvári Béke téri, majd a Szentlélek katonatemetőben, a Városház téren, illetve a pákozdi Katonai Emlékparkban is elhelyezték az emlékezés virágait.

Kecskés Zoltán, Tihanyi Tamás

Néma főhajtással idézték meg a múltat Székesfehérvár több pontján, így a belvárosban is

Forrás: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérvár több pontján tisztelgett a város és a megye önkormányzata, valamint a Magyar Honvédség az áldozatok emléke előtt. A közös koszorúzásokat, a néma főhajtásokat a katonaság díszszázadának vezényszavai és a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar muzsikája tette magasztossá. A megemlékezéseken katonai és hagyományőrző civil szervezetek is részt vettek, tisztelettel adózva a hősök emléke előtt. 

Az 1939. szeptember elsejétől egészen 1945. május 8-a éjjeléig tartó rémálom több mint 60 millió emberéletet követelt. A május 9-i dátumot a béke és az egység egyik jelképeként is számon tartjuk, miután 72 évvel ezelőtt ezen a napon Robert Schuman francia külügyminiszter új politikai együttműködést vázolt fel a világháborúban egymás ellen harcoló európai országoknak. A pákozdi emlékparkban is néma koszorúzással emlékeztek a Béke Napjára a honvédség, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör és a KEMPP, Fehérvár és Pákozd képviselői, majd a résztvevők egy kiállítás megnyitóján vettek részt. 

„A háborúban (nem) hallgatnak a múzsák!”: a Cicerónak tulajdonított szállóige napjainkra átformált gondolatával fordult a Krajczáros Alapítvány a hazai és a határainkon túl élő művészekhez. E program része volt a 2013- ban útjára indított Ecsettel a békéért elnevezésű sorozat. Németh István, a Krajcáros Alapítvány kuratóriumi elnöke bejelentette: idén az alapítvány kezdeményezésére a jelentkező művészek egy képzőművészeti tárlat megnyitásával „emlékeznek és így emlékeztetnek a napjainkban zajló, egy ország integritását megsértő katonai invázióra.

Az emlékezés virágai Pákozdon
Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Annak minden velejárójára: a menekültáradatra, az emberéleteket követelő értelmetlen halálra, a mérhetetlen anyagi pusztításra, a hazájuk védelmében fegyvert fogó katonákra, és egyidejűleg az egész Európát megérintő humanitárius cselekedetek fontosságára.” A Tanuljunk a múlt hibáiból címmel meghirdetett pályázatra 23 alkotó 24 festmény és 9 fotó elkészítését vállalta. 

A díjazottak: Andrea Sammet, Gerhák József, Sájerné Bruck Teréz, Garamvölgyi Anett, Salih Dilan, Hajós Erika, Mucsi Margó és Olasz Attila. Az eseményen részt vett Kerecsanin Dmitro, Ukrajna magyarországi nagykövetségének első titkára, Najgyebov Vlagyiszláv, a fehérvári ukrán kisebbségi önkormányzat elnöke és több, hazánkban menedéket kapott ukrajnai menekült is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában