A Karsai Csoport egyike azon cégeknek, amelyek segítik a menekülteket

Vállalkozását egy családi házban indította el a rendszerváltás időszakában Karsai Béla, akinek cége mára holdinggá nőtt. A Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt. területén még egy kft. is működik, nem beszélve országszerte a sok telephelyről. A Karsai Csoport vállalatai több mint harmincéves tapasztalattal rendelkeznek a műanyaggyártás területén, jelenleg kilenc leányvállalatuk van, nyolc Magyarországon és egy Erdélyben. 

Munkavállalóik száma megközelíti a nyolcszázat: és közöttük most már az ukrajnai háború elől menekülők is ott vannak. Karsai Béla – a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezetének elnökeként is – részt vett a pákozdi katonai emlékparkban azon az ünnepségen, amelyen a Krajczáros Alapítvány képzőművészeti alkotásokat díjazott. Az esemény apropója a béke napja, illetve a jelenlegi háborús konfliktus volt. A rendezvényen olyan ukrajnai menekültek is megjelentek, akiknek a Karsai Csoport nyújtott segítséget. 

– Amikor megkerestek bennünket, befogadnánk-e egy menekült csoportot, igennel válaszoltunk – mondta Karsai Béla. – Üdülőházunk negyvenkét személyt tud elszállásolni, akik három nap utazás után érkeztek meg hozzánk, elhelyezkedtek, és azóta nálunk élnek. A háborút elég nehezen, csak egy hét után hoztam szóba, kérdezve, miként vélekednek a történtekről. Azt mondták, polgárháborúként tekintenek az elmúlt hetekre, nem értik, miért kell visszajuttatni a középkorba Ukrajnát. De nincsenek pozitív véleménnyel a tengerentúliakról sem. Aki dolgozni akart, annak adtunk lehetőséget, de három gyermekkel ez nyilván nehéz. Szorgalmasak, és én nagyon elégedett vagyok velük. A gyerekek számára ez a helyzet inkább csak egy balatoni nyaralás, a felnőttek mennének vissza minden nap, de a józan ész és a realitás azt diktálja, hogy még várjanak. 

A menekültek egyike, Julia Kotlyarova a donyeci régióból, a kelet-ukrajnai Szlovjanszkból érkezett: azon a területen súlyos harcok dúlnak. – Miután elkezdődött a háború, akkor értettem meg, mennyire boldog voltam korábban, hiszen a saját lakásomban élhettem, csendben, nyugodtan ébredtünk, és megvolt mindenünk – emlékezett Julia a sorstársai között. – Nem akartam eljönni, de végül nyolcéves fiam miatt, azért, hogy az ő lelke ne sérüljön, végül a menekülés mellett döntöttem. Az otthon maradottakkal naponta beszélek, szerencsére minden rendben van velük, de nem mondhatom, hogy nincsenek veszélyben. A város körül változatlanul folynak a harcok, Szlovjanszkot is, ahogyan az egész Donyec-medencét, el akarják foglalni az oroszok. 

Julia az egész csoport nevében szólt, amikor köszönetet mondott a fogadtatásért. – Nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik helyet biztosítanak nekünk és sokat segítenek minket. Nagyon köszönjük ezt a fogadtatást, de amint arra lehetőség adódik, szeretnénk hazatérni.