Rágalmazásért

2022.04.01. 14:00

Feljelentették Pusztaszabolcs polgármesterét

Molnár Krisztián nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás ügyében feljelentette Simonné Zsuffa Erzsébetet, Pusztaszabolcs polgármesterét, amiről csütörtökön tájékoztatta a közvéleményt.

Török Tímea/DH

Forrás: Facebook

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke szerint két intelligens, felelősségteljes embernek nem verekedéssel kell rendeznie nézetkülönbségeit. De ha már a párbeszéd nem vezet eredményre, ami szerinte a megoldás kellene, hogy legyen, a bírósághoz fordul.

 

– Simonné Zsuffa Erzsébet, Pusztaszabolcs polgármestere egy nyilatkozatával tatamira hívott – fogalmazott az elnök. – A múlt hét folyamán Pusztaszabolcson több fejlesztést jelentettünk be egy pályázati felhívás keretében, hála istennek több települést érintően. Ezek között Pusztaszabolcs nem szerepelt. Egyszerűen azért nem, mert nem volt még döntés. Ezzel ellentétben polgármester asszony a múlt héten több egymásnak ellentmondó Face­book-közleményt tett közzé. Volt olyan pillanat, amikor az egyik polgármester kollégájával koccintottak a pályázat sikerére, a következő pillanatban azzal jöttek, mégsem nyert a pályázat, aztán újabb fordulat következett, miszerint nem nyert a pályázat, mert elvették – mondta el Molnár Krisztián.

 

Majd a pusztaszabolcsi polgármester március 29-én délután hivatalosan tájékoztatást kért írásban, de a választ nem várta meg, hanem 30-án közleményt adott ki, amelyben több dolgot állít. Bár a megyei elnök az egyiket furcsának, a másikat ellentmondásosnak tartotta, ezek még nem voltak olyan horderejűek, hogy lépéseket tegyen. Még az sem, amikor Zsuffa Erzsébet azzal vádolta polgármester kollégáit, hogy csak a kormánypártiak kapnak pénzt.

 

– Szabó Tamás, Ercsi polgármestere szerintem meg is bántódna, ha őt valaki azzal keresné meg, hogy ő fideszes – fogalmazott Molnár. Majd elmondta, az a pillanat volt, ami kiváltotta a feljelentést, amikor azt olvasta a szabolcsi polgármestertől, hogy ő azt állította volna: „Te egy kommunista vagy, és ezért elveszünk a várostól több százmillió forintot.” – Ez már nem fér össze az én közéleti szerepvállalásommal. Ez már túllép azon a tűréshatáron, amit nekem megyei vezetőnek el kell viselnem – fejtette ki.

 

A közösségi oldalon olvashatóak szerint, amennyiben Simonné Zsuffa Erzsébet hivatalosan elnézést kér, és elismeri, hogy az általa állítottak nem felelnek meg a valóságnak, az elnök a feljelentést visszavonja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában