A menekültek egy része hazánkat sem tartja elég biztonságosnak, tovább utazik

Számolta az éjszakákat? 

– A legutóbbi volt a tizedik nap, amit ott szolgáltam munkatársaimmal, hat nappalunk és négy éjszakánk telt el így eddig. Tizenkét órás váltásokban dolgozunk, este nyolctól reggel nyolcig, és fordítva. 

Mi a feladat? 

– Ez egy olyan övezet, amit a magyar kormány a katasztrófavédelem irányításával tart fenn. A hat segélyszervezet egy 300 négyzetméteres területen az étkezést biztosítja és higiéniai eszközöket oszt: nagyszerű, ahogyan a különböző szervezetek összedolgoznak a hatalmas csarnokban. Érkezéskor az adminisztrációt a kormányhivatal emberei végzik, jelen vannak a rendőrök, a katonák, olyan civilek, akik a szállással, utazással foglalkoznak. A menekültek a regisztrálás után először általában az étkezőt látogatják meg. A büféasztalunk 30 méter hosszú, tele szendvicsekkel, édességgel, konzervekkel, majd következnek az italok, az ásványvíz és az üdítő. Amit adni tudunk, annak összetétele attól függően változik, hogy mit kapunk a támogatóinktól, de a kínálat általában bőséges, amit nagyon köszönünk. 

Lelkészként nyilvánvaló, hogy oda kell figyelnie azokra, akik rossz lelkiállapotban vannak. 

– Elég jól rálátok a terepre, hiszen műszakvezetőként nemcsak a saját soromért vagyok felelős, de egyfajta ügyeletben is vagyok, akár egy egészségügyi dolgozó. Ritkán fordul elő, hogy összeomlik egy menekülő, de az sokszor megtörténik, hogy sírva köszönik meg az adományt. Néha leülök közéjük és tolmács segítségével bátorítást és biztatást próbálok nyújtani: jellemzően az egyedülálló nők viselik nagyon nehezen a megpróbáltatásokat. A kollégák, akik a pihenőben dolgoznak, jelzik, ha valakin azt látják, hogy magába roskad, ilyenkor megkeressük őt. Úgy tapasztalom, sokat ront az állapotukon, ha videókat néznek a világhálón, ezért igyekszem őket erről lebeszélni. Azt mondom, inkább beszéljünk a jövőről, a máról. Sokaknak fáj, hogy hagyományaik szerint nem tudtak elköszönni szeretteiktől a sírnál. Arról győzöm meg őket, hogy egyelőre senki sem mehet oda, ahol a harcok folynak, de lesz egy nap, amikor visszatérhetnek majd és elsirathatják a halottaikat. Lelkészként korábban is gyakran találkoztam gyásszal, de ilyen mértékű terheket csak kevesen hordoznak. Igyekszünk segíteni egy beszélgetéssel, egy öleléssel, enyhíteni a fájdalmat úgy, hogy próbáljuk még jobban kimutatni a szeretetünket. 

Az ukrán elnök tőlünk többet vár, fegyvereket kér, követel… Mennyire van ez hatással a menekültekre? 

– A legkevesebb, amiről az érkezőkkel beszélünk, az a politika. Az ukránok nagyon hálásak, köszönetük őszinte és heves, azt mondják, nem gondolták volna, hogy a magyarok ilyen szeretettel vannak feléjük. Sem az orosz, sem az ukrán vezetés lépéseiről nem beszélgetünk velük. A tiszabecsi határon például orosz állampolgárok is érkeztek együtt ukrán menekültekkel, természetesen őket is ugyanúgy elláttuk, hiszen nem tehetnek erről a helyzetről. De azért figyelmeztettük őket, hogy ha lehet, ne hirdessék, hogy oroszok, lehetőleg ne lobogtassák az útleveleiket. Egyébként azt tapasztaljuk, hogy az átlagemberek szintjén nincs feszültség az Ukrajnában élő oroszok és ukránok között. 

Mi a céljuk az érkezőknek? 

– Ha már átjöttek a határon, igyekeznek minél távolabb kerülni. Magyarországot sem látják elég biztonságosnak, ezért sokan elindulnak Németország, Anglia, Csehország felé, főként, ha ott rokonok, barátok, családtagok várják őket. A többség arról beszél, hogy szeretne visszatérni, nem akar letelepedni sehol, de most minél messzebb jutna a háborútól. 

Tudom, hogy a helyzettel némelyek visszaélnek. Ezt miként tudják kezelni?

– Bármennyire hihetetlen, sajnos az ilyesmi elkerülhetetlen. De emiatt nem állhatunk le, minden alkalommal úgy kezdjük a munkát, hogy azokért vagyunk itt, akik valóságos menekültek, nem pedig „turisták”. Mi már sok ilyen embert felismerünk arcról, és kitaláltuk, hogyan lehet őket kiszűrni, így a jelenlétük fokozatosan csökken. A viselkedésük nem megengedhető sem a menekültek, sem az önkéntesek szempontjából, hiszen ők sem azért vállalták a munkát, hogy mentálisan felesleges terheket kapjanak a nyakukba. 

Melyik érintette meg a legjobban a megismert sorsok közül? 

– Talán Irina esete, aki eleinte jól viselte a helyzetét, de ahogyan egymás után kapta a hírt, hogy egyik, aztán másik, majd a harmadik rokona is meghalt… Megdöbbentő volt látni őt, aki hiába érkezett összetört állapotban, számára még mindig volt lejjebb. Még mindig létezett mélyebb összetörtség.