Szervezett adománygyűjtések

2021.12.08. 11:30

Szüksége van a rászorulóknak a segítségre Fejér megyében

A pandémia miatt már tavaly is több szervezetnél megváltozott azon adomány összetétele, amelyeket be tudtak fogadni és a felajánlott tárgyak átadásának módja is. Sajnos ebben az évben is számolni kell ezzel a tényezővel.

Baráth Eszter

Ismét itt a lehetőség, hogy karácsonyt megelőzően adományokkal segítsük a különböző szervezeteket

Forrás: Illusztráció: Archív-Pesti Tamás

Fotó: fmh_foto

A legtöbben a karácsonyt megelőző időszakban adományoznak valamilyen szervezet részére, akár önálló úton, akár szervezett gyűjtés keretein belül. Ilyenkor többek között tartós élelmiszert, női és férfi ruházatot vagy tisztálkodási eszközöket ajánlanak fel a legtöbben. A világjárvány miatt viszont az elmúlt időszakban több szervezet nem tudott ruházatot adományként elfogadni, hiszen fokozottabb tisztítást igényeltek ezek a darabok, mint korábban, és ez jelentős többletmunkával járt.

A székesfehérvári Kríziskezelő Központ vezetője, Zsabka Attila elmondta, a járványhelyzet miatt központilag idén nem szerveztek adománygyűjtést. Ezzel próbálják óvni kollégáikat is, mivel a korábban bevett rendszer szerint ők személyesen vették át a felajánlott darabokat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy semmilyen úton nem tudják segíteni a Krí­ziskezelő Központon keresztül a rászorulókat.

Az intézmény vezetője elmondta, több szervezettel is irányított gyűjtést tart annak megfelelően, hogy a központnak mire lenne szüksége. Jelenleg a Sikerativ Életmód Egyesület péntekig várja a férfi télikabátokat, amiket december közepén ad majd át a Kríziskezelő Központnak. Zsabka Attila arra kéri a segíteni vágyókat, első sorban ezen a szervezeteken keresztül adják le adományaikat.

A móri Család- és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezető helyettese, Udvardiné Nagy Georgina kiemelte, a településen számos összefogás keretében jut el hozzájuk adomány, például vállalkozóktól, cégektől, tanulóktól. Mint mondta, a járványhelyzet miatt cipősdoboz-akciót idén nem szerveztek, de akár a szervezett gyűjtések során, akár egyéni úton szívesen fogadják a tartós élelmiszereket, a játékokat és a gyermekruhákat.

Tisztl Henrik, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője kiemelte, igyekeznek minden típusú adományt befogadni, de a ruhákat csak korlátozott mennyiségben tudják elfogadni a járvány okozta többletmunka miatt. Ugyanakkor természetesen bizonyos mértékben ezeket is átveszik, hiszen a családoknak bármikor szükségük lehet rá. A különböző szervezetekkel közös gyűjtések középpontjában az ünnepek előtt a tartós élelmiszerek, az édességek és a játékok szerepelnek. Az intézményvezető elmondta, személyesen, gyűjtéstől függetlenül is le lehet adni az adományokat. Ebben az esetben viszont azt kérik, időpont-egyeztetés céljával telefonon vagy online úton keressék fel a központot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában