Frissen Fejérből

2021.11.04. 10:00

Egy gondozó, egy óvónő és egy pénzügyes kapott elismerést Csákváron

Az október 23-i ünnepség keretében minden évben elismerések átadására is sor kerül. A város önkormányzata idén három díjat adományozott.

Borsányi Bea

Berecz Árpádné Fridman Margit, Reményiné Bors Rita és Schneiderné Máhli Ibolya

Fotó: Némedi István

Csákvár Város Szociális Ellátásáért emlékplakettet kapott Berecz Árpádné Fridman Margit, aki 1994 novemberétől dolgozott a Gondozási Központ és Idősek Otthonában. Az intézménybe takarítóként lépett be, két év múlva segédgondozó, majd 1998-ban gondozó lett. Ezt a feladatát egészen a nyugdíjba vonulásáig látta el. „Munkáján kívül is rendszeresen részt vett az intézmény által szervezett programokon, színházlátogatásokon. Amikor a kollégák közül megbetegedett valaki, vagy más okból helyettesíteni kellett, Margó mindig segített. Amikor bárminemű vészhelyzet adódott, Margó mindig helytállt. Amikor kerestek valamit az otthonban, Margó mindig tudta, hol található. Az ellátottak szerették, ő pedig munkahelyét második otthonának tekintette.

Nyugdíjba vonulása alkalmából, a veszélyhelyzet miatt, csak szerényen, visszafogottan köszönthették, mint amilyen Ő maga. Margó most, már nyugdíjasként is készen áll mindig, tudjuk, ha bármi közbejön, bárkit helyettesíteni kell, Ő segít nekünk” – hangzott el a díj átadásakor a méltatásában.

Berecz Árpádné Fridman Margit, Reményiné Bors Rita és Schneiderné Máhli Ibolya
Fotó: Némedi István

Csákvár Város Közoktatásáért emlékplakettet vehetett át Schneiderné Máhli Ibolya, aki 1980-ban fejezte be középiskolai tanulmányait a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola érettségit adó, óvónői tagozatán, majd a csákvári óvodában kezdett dolgozni. Munka mellett végezte el a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógus szakát, ahol 1989-ben szerzett diplomát.

Pedagógiai munkájában a gyerekszeretet és a segítőkészség vezérelte. Mind szakmailag, mind emberileg mindig készen állt a folyamatosan változó szakmai követelményeknek való megfelelésre. A gondjaira bízott gyermekekért felelősséget érezve vezette csoportjait. Nagy hangsúlyt fektetett az óvodásai differenciált, egyéni fejlesztésére. A gyermekek, a szülők és pedagógustársai elismerték szakmai munkáját, szakértelmét, melyről az elmúlt negyven évben tanúbizonyságot tett – mondták róla az ünnepségen.

A harmadik díjazott, Reményiné Bors Rita Csákvár Közszolgálatáért díjat vehetett át. A kitüntetett 1986 és 1991 között a Csákvári Általános Iskola pénzügyi-számviteli feladatait látta el, majd áthelyezéssel a polgármesteri hivatalba került pénzügyi főelőadói státuszba. 1991-től 30 éven keresztül segítette az önkormányzat és intézményei pénzügyi feladatainak ellátását. Méltatásában elhangzott, hogy az évek során folyamatosan képezte magát, munkáját nagy felelősséggel, példamutatóan, fegyelmezetten, szívvel-lélekkel végezte, jelentős többletet nyújtva a kötelező mértékhez képest. Az évtizedek alatti, pénzügyi területen bekövetkezett változásokat nyomon követte, a gyakorlati alkalmazásban élen járt, és tudását, melyet folyamatos önképzéssel szerzett, továbbadta kollégái részére. Központi, meghatározó munkatársa volt a pénzügyi irodának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában