Frissen Fejérből

2021.09.05. 07:20

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet száznegyven éve alakult

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet 140 éves fennállásának alkalmából tartottak emlékülést.

Baráth Eszter

A nádasdladányi kastély méltó helyszínéül szolgált a vadászati ünnepségnek

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A felújított Nádasdy-kastély méltó helyszínül szolgált az emlékülésnek, amely majd másfél évszázad munkája előtt tisztelgett. Méhes Lajos, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Fejér Megyei Területi szervezetének elnöke köszöntőjében kiemelte, azért gyűltek össze, hogy a vadászat hagyományait őrizve adózzanak elődeik munkásságának.

A nádasdladányi kastély méltó helyszínéül szolgált a vadászati ünnepségnek
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Jámbor László, az OMVK elnöke és az Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnöke így fogalmazott: – A múlt ismerete, tisztelete kötelességünk, tanulni abból úgyszintén kötelességünk, nem tanulni pedig bűn és vétek. A jelenlévőket köszöntötte Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke is, aki a generáció­ról generációra szálló tudásról és a beépült szabályokról foglalta össze gondolatait. Az eseményen részt vett Törő Gábor országgyűlési képviselő és közreműködött a Vadászkamara Kürtegyüttes, Csőre Gábor színművész és Bábel Klára hárfaművész.

 

Az emlékülésen Nimród-érem kitüntetést vehetett át Kovács László, a Cecei Hunor Vadásztársaság volt elnöke, Kutai Gábor, a Barátság Vadásztársaság elnöke és Stumfold Norbert, a Csákvári Vértesalja Társaság elnöke. Magyar Vadászatért Érdeméremmel ismerték el Szabó Ferencet, a Lajoskomáromi Hubertusz Egyesület vadászmesterét. Országos Magyar Vadászkamara Érdem­érmet vehetett át Márok Csaba, a Mezőföldi Gazdák Vadásztársaság elnöke, Kiss Adél, az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezete Oktatási és Kulturális bizottság elnöke és Kovács János, a Zöld Erdő Vadásztársaság vadászmestere. Mészáros János, az OMVK megyei szervezete etikai bizottságának elnöke Országos Magyar Vadászkamara Aranyérmet vehetett át. Hubertus-kereszt kitüntetésben részesültek Strasszer Bálint Antal és Köő Imre Károly, a Sárréti Egyetértés Vadásztársaság tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában