Vidámság a ligetben

2021.07.12. 07:00

Poszt-Covid terápia és közösségépítés – Családi pikniket szerveztek a fehérvári kórház dolgozóinak

Szombaton a Ligetben a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház családi pikniket szervezett a várossal közösen. Ez a nap jó lehetőséget nyújtott a kikapcsolódásra, a nehéz napok utáni szusszanásra.

Silye Sándor

Pénteken még vihar tépte Székesfehérvár városát, de szombaton délelőtt már derűs napsütés fogadta az érkezőket az Új Váralja sor és a Takarodó út kereszteződésében. Szórakoztató és színes programok egész sora szerepelt a kínálatban. A Ligethez érve mindenki megkapta a karszalagját, amivel díjmenetesen élvezhette az egész napot. Különböző ügyességi feladatok próbái mellett a mágneshorgászat is próba elé állította a pecásokat.

A széksorok előtt egy úr és egy hölgy beszélgetett. Kiderült, nem házastársak: Jachymczyk György és Montskó Valéria szeptikusok kollégák.

– Fáradtak vagyunk, ez hozott bennünket a Ligetbe. Fontos, hogy beszélgethessünk a mindennapok témáiról, mert az osztályon erre nincs időnk. Ritkán tudunk úgy eszmét cserélni, hogy ne a betegek és ne a gyógyítás legyen a téma – mondták. Bucsi László kérdésünkre – a test gyógyításának mindennapjai után ez a szombat a lélek gyógyulását hivatott segíteni? – közölte, sokat gondolkoztak azon, miként lehet az embereket kimozdítani a több mint egyéves nehéz helyzetből. Az előzetes jelentkezésekből látják, 600 embert várhatnak a közel háromezerből.

Vannak, akik a hétvégén is dolgoznak, olyanok is, akik a jutalomszabadságukat töltik a városon kívül, s vannak, akiket hatlovas hintóval sem lehet kimozdítani, ami a Covid miatti apátiával magyarázható, épp ezt akarják oldani e nappal. – Volt olyan rezidensünk, aki reggel ügyelet után sírva mondta, hogy már nem bírja tovább, feladja a harcot. Kértem, menjen haza, aludja ki magát, és másnap jöjjön megint. És másnap ott volt, újult erővel – mondta a székesfehérvári kórház főigazgatója.

A kórház munkatársainak szerettek volna mosolyt csalni az arcukra
Fotó: Simon Erika/ÖKK

– Nem lehetünk eléggé hálásak, és nem tudjuk eléggé és elégszer megköszönni azt a munkát, amely nemcsak fizikailag, de lelkileg is óriási terhet jelentett az egészségügy dolgozóinak az elmúlt másfél évben. A mai családi piknikkel mondunk köszönetet – közölte Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere. És felharsant az ének, a kórház kórusának tagjai Tóka Szabolcs vezetésével látható élvezettel énekelték dalaikat.

– A pandémia alatt nem tudtunk próbálni. Olyan csapat vagyunk, akik ha el is fáradnak, nem lesik a műszak végét, hanem odatesszük magunkat. Két flashmobot is csináltunk, ezzel erősítve a lelkeket – jelentette ki a kórusvezető.

A szervezők remek programot állítottak össze: az egészségügyi dolgozók napján fellépett Aranyosi Péter stand up komedista, a Főnix Táncegyesület sokszoros díjazott utánpótláscsoportja, koncertet adott a székesfehérvári Paradicsom Zenekar és Bereczki Zoltán énekes is. Az Emelet és a TNT együttes szombat esti koncertjén a városi fenntartású szociális és egészségügyi intézmények, valamint a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozói ingyenesen vehettek részt az önkormányzat ajándékaként, köszönetül a járványidőszakban végzett áldozatos munkájukért.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget