Frissen Fejérből

2021.06.15. 07:05

A ballagás Polgárdiban már szinte a megszokott módon zajlott

A ballagás idén már szinte a megszokott mederben zajlott az általános iskolában, a járvány­ügyi szabályok figyelembevételével. 50 tanuló búcsúzott szombaton az alma matertől, mindegyikük felvételt nyert középfokú intézménybe.

V. Varga József

„Most búcsúzunk, és elmegyünk…”

Fotó: MB

A Széchenyi István Általános Iskola ballagó osztályai a feldíszített intézményből az udvarra vonultak, ahol ballagási énekekkel hangolódtak az ünnepségre. A végzősöktől Balázs Máté 7. osztályos tanuló köszönt el, a 8. évfolyamos diákok nevében pedig Szücs Kamilla 8. b osztályos tanuló búcsúzott.

„Most búcsúzunk, és elmegyünk…”
Fotó: MB

Az ünnepségen köszöntőt mondott Kárpátiné Frank Éva iskolaigazgató és Nyikos László polgármester. A műsort színesítő zenét és éneket Gabrieli-Kiss Józsefnek és Kissné Révfalvi Andreának, valamint az iskola énekkarának köszönhették a résztvevők. A végzősök a bizonyítvány és a könyvjutalmak mellett az önkormányzat ajándékát is átvehették a polgármestertől. Azoknak a nyolcadikosoknak, akik angol nyelvvizsgát szereztek, a Polgárdi Iskoláért Alapítvány jutalma is dukált. A Széchenyi iskola közössége jó hangulatú, meghitt ünnepségen engedte útjukra a „vén diákokat”, sok sikert kívánva az elkövetkezendő évekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában