Helyére került a csákberényi gémeskút

Fújt a szél, erősen hajladoztak a fűszálak és a virágzó árvalányhaj, amely helyenként világosra színezte a Csákberény melletti tájat. A felhők pedig úgy lógtak az égen, mintha túlvizezett sötétkék festékkel kenték volna oda őket.

Ám mindezek ellenére is jó néhányan összegyűltek szombaton délelőtt a Lóállási domboknál, ahol valamikor a disznókat, a marhákat és a birkákat itatták a környékbeli pásztorok.

– Nagyapám annak idején kanász volt a faluban, s én annyira büszke voltam rá, mintha az lett volna a világ legjobb hivatása. Magam csak azért nem lettem végül kanász, mert idővel elfogytak a disznók, nem kellett rájuk többé vigyázni – kezdte a régi gémeskút történetét Máhr Ferenc, tősgyökeres csákberényi festő-, és szobrászművész, akinek ma is szülőfaluja a szíve csücske, s aki korábban több régi emléket újított fel a településen.

A gémeskút közelében egy szedres állt, ott deleltek az állatok és a pásztorok is abban az időben. Az itatókutat még a falu egykori birtokosa, gróf Merán Fülöp rendeletére építették 1867-ben. Amikor apadt a vize, tekerős, kanalas kúttá alakították át. Valamikor az 1980-as évek végén aztán a helyi termelőszövetkezet építési törmelékkel tömte be.

– Szomorú látvány volt számomra, aki oly sokszor jártam itt gyerekként ezen a varázslatos helyen, hogyan romlik az itató állapota. A kútkávából helyenként már alig maradt valami. Elhatároztam, hogy rendbe teszem – mesélte Máhr Ferenc, aki nagyon meghatódott azon, mennyi pénzbeli támogatást és fizikai segítséget kapott a helyreállítás során. A káva végül tavaly ősszel elkészült, ám a gém felállítása még hátra volt.

Még ősszel engedélyt kapott a Vérteserdő Zrt.-től, hogy a közeli erdőben keresse meg a gémnek leginkább alkalmas fát. Negyedik nekifutásra rá is lelt egy hatalmas, nagyjából öt mázsás akácra, amiből elkészült a 9 méter magas gém. – Először úgy terveztem, hogy március 15. környékén emeljük a gémet a helyére, és az eseményt összekötjük az 1945. március 16-án ezeken a dombokon elesett katonákra történő megemlékezéssel, ám a járványhelyzet miatt erre nem kerülhetett sor – mondta a művész, aki egyben a háborús emlékmű alkotója is. Szombaton azonban minden összeállt.

A gém helyére emelése, az itató újjászületésének utolsó lépése volt. Az álom teljes megvalósulása pedig az alkotó munkájának és a helyi közösség összefogásának eredménye, amelyet borral, zsíros kenyérrel és süteményekkel is megünnepeltek a csákberényiek.