Frissen Fejérből

2021.04.08. 07:00

Szerdán újra kinyithattak a szolgáltatók, szalonok, butikok és üzletek

Szerdára kelve részben megváltoztak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések. A kijárási tilalom már nem 20, hanem 22 óra után lép életbe, de továbbra is hajnali 5 óráig tart. Az üzletek 5 órától 21.30-ig tarthatnak nyitva.

Majer Tamás

A készülődésre szánták a tegnapi napot az Ady Endre és az Oskola utca sarkán található fodrászat munkatársai is (képünkön Förhétz Erzsébet), csütörtökön már ők is nyitva lesznek.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Továbbá tegnap óta ismét nyitva lehetnek a szolgáltatók, például a fodrászok, a körmösök, a varrodák és a többiek is. Az éttermek azonban továbbra is csak elvitelre adhatnak ételt, a szállodák nem fogadhatnak turistákat.

Lényeges változás, hogy szerdától minden üzlet, minden bolt csak meghatározott számú vásárlót, vendéget fogadhat: 10 négyzetméterenként átlagos egyet. Ez tehát nem jelenti azt, hogy egy húspult mellett az ábécében egyszerre csak egy ember szemezhetne a pecsenyének valóval, s azt sem, hogy ne kérhetnénk meg egy a boltban mellettünk vásárló kosarastermetű idegent, legyen kedves, segítsen levenni a barackbefőttet a felső polcról. A másfél méteres távolságtartás kívánalma mindazonáltal folyamatos.

A készülődésre szánták a tegnapi napot az Ady Endre és az Oskola utca sarkán található fodrászat munkatársai is (képünkön Förhétz Erzsébet), csütörtökön már ők is nyitva lesznek.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Na mármost a boltok, főként az elsősorban élelmiszert és háztartási szereket kínálók, a szuper- és hipermarketek esetében a változás némiképpen szigorításnak tűnhetett. Hiszen eddig nem korlátozta kormányzati intézkedés a szóban forgó boltokban egyidejűleg vásárlók számát, most már igen. Szerdai székesfehérvári szemlénk során sehol nem tapasztaltunk zökkenőt. Sem a szabadtéri, jelesül a Távirda és Kégl György utcai üzletek környékén, sem a közeli kockaáruházban és az annak aljában lévő szupermarketben, sem a pláza butikjaiban, sem a körforgalmakról nevezetes, a város déli pontján található hipermarketben, de az ahhoz közeli bevásárlóközpontban, illetve a sportos áruházban sem. Szinte minden üzlet a bejáratánál elhelyezett friss papíron tájékoztatta vásárlóit arról, hogy hozzájuk egyszerre hányan léphetnek be. Hova csak egy, kettő, négy, nyolc, máshova harminckettő, kilencven vagy éppen kereken száz ember. A már említett Auchanban nem láttuk kiírva a vevők lehetséges számát, ám a vevőszolgálatnál elmondták: 1100 vevő is lehet náluk akár. Itt egyébként a biztonsági őrök számolták, vezették sűrűn papírra az érkező vevők számát. Szerda délelőtt, amikor kérdezősködtünk, éppen 156 vásárló volt a hipermarketben.

A Távirda utca butikjainak nagyobb része szerdán már élt a nyitás lehetőségével
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az élelmiszer profilú boltok némelyikében azt tapasztaltuk, hogy a forgókapuk elé kirakott bevásárlókocsik, kosarak összes száma éppen annyi, amennyien oda egyszerre beléphetnek. Így számoltak. Ez azzal jár, hogy az így döntő boltokban – a szülővel tartó kicsi gyerekek kivételével – mindenkinek kötelező a kosárhasználat. Ezen volt, aki fenn­akadt, őt a biztonsági ember kérte alkalmazkodásra.

Nos, a fonott, saját bevásárló kosarak kényszerpihenőre kell vonuljanak, hiszen bajos lenne két kosárral válogatni a portékák között.A butikok, kisebb üzletek, illetve a szolgáltatók egy része szerdán még nem nyitott ki. Láttunk zárt virágüzletet, ruhaboltot többet is. Az Ady Endre és az Oskola utca sarkán lévő fodrászat is csak ma, csütörtökön nyit. Tegnapi ottjártunkkor Pauer Ágnes fodrásztól megtudtuk, ezt a napot a készülődésnek adták. Mint mondta, már tűkön ültek ők is, és szépülni vágyó vendégeik is. Jó lesz egymást viszontlátni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában