Frissen Fejérből

2021.03.26. 07:15

Két település is rácsatlakozik a Székesfehérvárt elkerülő útra

A megyeszékhely környéki települések, különösen Sárszentmihály és Úrhida régóta, de főként az elmúlt időszakban – egymással összefogva, több fórumon is – szorgalmazta a Székesfehérvárt elkerülő útra az Úrhidai útról történő közvetlen lehajtó megépítését. Jó hír: az új csomópont már szerepel a tanulmánytervben.

V. Varga József

A településvezetők Úrhidán már tárgyaltak

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap-archív

A téma legutóbb hétfőn a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által az érintett önkormányzatok, tervezők, üzemeltetők, útkezelők számára összehívott online értekezlet alkalmával került szóba. Az előzetes információk szerint – melyeket korábban a nyilvánosság előtt a székesfehérvári városvezetés és a közlekedési iroda is megerősített – az elkerülő út várpalotai körforgalmi elágazásától kiinduló Bakony utcai bekötőút projektje után kezdődhet majd meg az Úrhidai út és az elkerülő út új csomópontjának kiépítése, mely a Sárszentmihály és Úrhida irányából autóval vagy közösségi közlekedéssel érkezők belvárosba jutását vagy éppen a megyeszékhely kikerülését könnyítené meg.

A településvezetők Úrhidán már tárgyaltak
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap-archív

Óber Andrea, Sárszentmihály és Bognár József, Úrhida polgármestere örömét fejezte ki, hogy a tervezési folyamatban újabb előrelépés történt, és a közös összefogással indítványozott csomópont a Komáromot Székesfehérvárral és Sárbogárddal összekötő új gyorsforgalmi út építésével párhuzamosan megvalósulhat. A faluvezetők elmondták: több verzió is felmerült, de a jelenlegi tervek szerint az Úrhidai út teljes értékű, külön szintű csomóponttal csatlakozik majd az elkerülő úthoz, mely elemet a tanulmánytervekben szereplő térképekre már felrajzoltak a tervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában