B. Kiss Lászlóé, „Mártoné” lett a Hírlap Nívódíja

Idén persze minden más volt, mint szokott, vagy terveztük. A pozitív és optimista szemléletmódra már egy éve nagy szükségünk van, és az eltelt hónapok megmutatták számunkra, milyen szörnyen törékeny is az emberi élet.

Március első keddjét írtuk, a szavazás napján találkoztunk ebben a rendkívüli helyzetben. Sajnos tizenvalahányan és egy bekeretezett kép… Megható volt ismét látni egymást, de iszonyú érzés is, hogy már eggyel kevesebben vagyunk. A Nívódíj-győztes kilétéhez nem fért kétség, mindahányan, akik jelen voltunk, átéreztük a történtek súlyát…

Felfoghatatlan, de már egy hónapja B. Kiss László, a mi Lacink nélkül kezdődik a munka, de néha még mindig olyan, mint egy illúzió. Frissen őrölt, finom kávé mellett várjuk a nap­indító meetinget, amiben Ő már nem vesz részt, vagy mégis? Szelleme mintha még mindig itt lenne, és a rá jellemző módon óvja lépteinket.

E sorokat írva Kosztolányi Dezső Az egy ég alatt című könyvének néhány sora jutott eszembe: „Az az erő azonban, amely belőle áramlott, még mindig itt van, hat és munkál. Körülöttünk feszül, egyre táguló, delejes körökben. Íróasztalunk mögött áll. Áthúzunk egy mondatot, s észre se vesszük, hogy ő törültette velünk. Odakap kezünkhöz. Tervezgetünk valamit, amiről azt reméljük, hogy talán neki is tetszeni fog, ha sikerül…”