Duna-parti gyárlátogatás

2021.02.17. 07:35

Komáromban vendégeskedett az iváncsai vezetés

Ahogyan azt már megírtuk, az SK Innovation cég Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg Fejér megyében, egészen pontosan Iváncsán. A dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít a településen, ezzel 2500 embernek ad majd közvetlenül munkát – ennek a vállalatnak a komáromi gyárát látogatta meg a vezetés.

Korondy Tamás

Molnár r Attila és Czita János között az iváncsai vezetés

Fotó: Iváncsa Önkormányzat

Nemrégiben gyárlátogatást tett Molnár Tibor polgármester és Puha Ferenc alpolgármester a komáromi cégnél. A vezetők kíváncsiak voltak, hogyan zajlik a vállalat mindennapi termelése. Előbbi ki is fejtette látogatási tapasztalatait.

– Puha Ferenc alpolgármesterrel Komáromban töltöttünk egy napot, mert személyesen szerettük volna megnézni az SK Innovation gyárának működését. Modern, 21. századi körülményeket láttunk a technológia vonatkozásában, és a helyszínen jóval kisebb zajhatást tapasztaltunk, mint amire számítottunk – fogalmazott Iváncsa vezetője, aki hozzátette, hogy a városközpontban is többeket megkérdeztek arról, mi a benyomásuk a gyárról. – Biztató volt, hogy nem hallottunk róluk negatív véleményt, a működésük óta semmilyen környezeti vagy zajproblémáról nem tudnak az ott élők – tette hozzá.

Molnár Attila és Czita János között az iváncsai vezetés
Fotó: Iváncsa Önkormányzat

A városházán Molnár Attila polgármester és Czita János alpolgármester fogadta a Fejér megyei különítményt, akik elmondták a gyárral kapcsolatos eddigi tapasztalataikat.

– Megtudtuk tőlük, hogy az SK Innovation az egyik legnagyobb foglalkoztató, korrekt jövedelmet és normális munkakörülményeket biztosítanak a dolgozóiknak. Ők is megerősítették, hogy mind az építkezés, mind a gyár működése biztonságos, problémamentes, és megfelelnek valamennyi hazai és európai uniós szabálynak, valamint a környezetvédelmi előírásoknak. Persze a komáromi beruházást is megelőzték jogos lakossági félelmek, de számunkra nagyon biztató az, hogy a gyár működése ezekre rácáfolt – hangsúlyozta Molnár Tibor, aki úgy gondolja, hogy a komáromi tapasztalatokat Iváncsának is hasznosítania kell, éppen ezért Komárom önkormányzatával hosszú távú és szoros együttműködést terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában