A hitbéli megerősítés csöndes igény a bírálókkal szemben

2021.01.13. 07:00

Régóta várt támogatás érkezik Bicskére és Etyekre

Jó hírrel érkezett Bicskére, mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a csípős hidegben. A Szentháromság templom kétszázötvenmillió forint állami támogatást fordíthat a renoválására, amit régóta várnak a helyiek.

Zsohár Melinda

Etyeken a támfal, s a templom egyik pillére is komoly javításra szorul

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Két éve aggodalommal figyelik a negyvenhárom méter magas torony sorsát, amelynek hibája kívülről nem látható, de a szakemberek megkongatták a vészharangot. Statikailag megrendült az épület torony alatti része, a Székesfehérvári Egyházügyi Hivatal több szakértő véleményét kikérte a vizsgálathoz. A miséket és a templomhoz kötődő ünnepségeket, eseményeket különböző helyeken tartják meg azóta, sokan kivárják a megnyitást és a járvány elmúltát, hogy keresztelhessenek, esküdjenek, tudtuk meg a plébánosoktól. A Fiatalok háza, a művelődési ház és a Szent László Katolikus Általános Iskola tornaterme befogadja a híveket, s az ég felé megnyíló léleknek talán mindegy is lehet a helyszín, de nem az.

A templom a keresztények számára az értéket, a kultúrát szimbolizálja, s manapság éppen e szemlélet rombolása zajlik világszerte, utalt az államtitkár korunk ismert jelenségeire. A város központjában, a katolikus templomtól karnyújtásnyira áll a méltóságteljes református templom – a helyi közösség két legnagyobb felekezete markánsan meghatározta évszázadokon át a település fejlődését.

A bicskei Szentháromság templom felújítása nyáron kezdődik
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Soltész Miklós kiemelte: nem csupán az aktív templomba járóknak fontosak a szakrális helyek, amelyek túléltek válságos időszakokat, támaszt nyújtva a helyi közösségeknek. Emlékeztetett az öt éve történt eseményekre, a bicskei menekülttábor bezárására. Rossz világpolitikai döntéssorozat következtében érkeztek a korábban a bicskeiek által is megértéssel fogadott menekültek helyett mások más okokból és más filozófia mentén. A migráció a mára ismertté vált arcát mutatta meg akkor. A bezárt menekültállomást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapta meg, megszületett a döntés: idősek vagy fogyatékosok gondozását szolgálja a hely, hamarosan bővebb tájékoztatást adnak a folytatásról.

Nagy lépés lesz a híveknek végre ismét visszatérni a templomba, fűzte hozzá Spányi Antal megyés püspök, a szép, biztonságos és erős Isten háza betölti küldetését. Megnyugtató építészeti megoldás született, s kiválasztották a kivitelezőt a várva várt renoválásra. A püspök az imádság otthona után a templom kulturális örökség szerepét hangsúlyozta, s az utóbbi években megszépült belvárost méltatta.

Etyeken a támfal, s a templom egyik pillére is komoly javításra szorul
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Bálint Istvánné polgármester a hitét aktívan gyakorlók nevében szintén örömének adott hangot. Hozzátette, sokan ünnepek és bensőséges családi események alkalmával térnek be a templomba, a tradíciók okán ők is nagyon várják a templomajtó kitárulását. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő közbenjárása jelentős állomása az állami támogatás nyújtásának, ahogyan Soltész Miklós mondta: az országgyűlési képviselő ismeri választókerületét. A mostani kétszázötven milliós támogatást megelőzte egy negyvenmilliós segítség, az összeg elég lesz a baj végleges elhárítására. A bicskei verbita szerzetesek, az egyházközség papjai, Gergely és Burbela atya megmutatták a csöndes templomhajót, ahol rövidesen az építők veszik át a terepet.

 

Etyeken Mészáros Péter plébános és Zólyomi Tamás polgármester fogadták a „jó hír hozóit”, Soltész Miklós százötven milliós támogatást jelentett be a szintén javításra szoruló templomra. A községben is központi helyen, bástyaként védelmező támfal mögött magasodik a mai formáját kétszáz éve hordozó épület. A támfal, s a templom egyik pillére is komoly javításra szorul, bár itt látogathatják a hívek a misét, mondta el a plébános. A világban zajló járvány miatti félelem, s a gazdasági nehézségek sem írják felül teljesen a helyi közösségek életének más igényeit, az évszázadok óta követett szokásait. Árnyalt a kép, ismerték el az egyházi, politikai és helyi vezetők a látogatás alkalmával, s a hitbéli megerősítést sokkal többen várják, mint azt a hangos ellenzők állítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában