Közös gondolkodásmód

2021.01.29. 07:35

Horvát és magyar miniszterek találkozója Fehérváron

Benkő Tibor honvédelmi miniszter hivatalos találkozón fogadta csütörtökön Mario Banožic horvát védelmi minisztert.

Héjj Vivien

20210128 Mario Banozic és Benkő Tibor találkozása, horvát delegáció, látogatás, sajtáj. Fotós: Fehér Gábo FG Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A tárcavezetők látogatást tettek Székesfehérváron, a horvát vezetés alatt működő Közép-­európai Többnemzeti Hadosztály parancsnokság bázisán is, ahol közel száz fő részére alakítottak ki munkahelyet. A miniszterek találkozója tárgyalással kezdődött, majd tájékozódtak a fehérvári egység feladatairól, körülményeiről.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– Ez a látogatás mindenképp meg fogja erősíteni a két ország katonai együttműködését. A tavalyi év nagyon nehéz volt a járvány miatt, illetve nálunk a földrengés is óriási károkat okozott. Szeretném megköszönni a magyar kormánynak, hogy segítséget nyújtottak, és szolidaritást mutattak felénk – fogalmazott Mario Banožić, aki arról is beszélt, a két ország együttműködik a NATO-n belül, az unióban és katonai értelemben is, ám mind közül jelenleg a legfontosabb a védelmi együttműködés szélesítése. Hozzátette, ennek keretében helikopterszemélyzet képzését indították el Zárában, s az ottani központ fejlesztésében a magyar kormány is segített. A miniszter hangsúlyozta, az együttműködést ki kell terjeszteni a honvédelmi oktatás, kiképzés területére, és a hadiipar egyes szegmen­seire is.

Mario Banožic (szemben) hadiipari együttműködésről is beszélt Fehérváron
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta, a két ország egyformán küzd a terrorizmus ellen, valamint ugyanúgy gondolkodnak a katonáik külföldi missziójáról.

– Magyarország és Horvátország közös érdeke Közép-Európa biztonságának elősegítése, a Nyugat-Balkán békéjének biztosítása, az illegális migráció megállítása és kezelése – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, a székesfehérvári, horvát vezetésű NATO-parancsnokságnak nagy jelentősége van Közép-Európa békéjének, biztonságának fenntartásában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában